Hírek

2015.10.19. 08:20

Vasúton Lendvára: Szorgalmazzák a szakasz újbóli kiépítését

Lenti – Szombaton az Ukk-Csáktornya vasútvonal átadásának 125. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a Kerka-parti városban.

Korosa Titanilla

A két települést összekötő szakasz – amely Rédicsen át Lendva felé közelítette meg a végállomást – a 19. század végén épült ki, majd a II. világháború után végleg megszűnt. Azóta többször felmerült az újjáépítésének gondolata, hiszen jelenleg sem vasúti, sem autóbuszos közlekedés nincsen Rédicsről Lendvára. A 125. évfordulón tartott megemlékezésen a vonal újraélesztésének lehetőségeiről is szó esett.

Délelőtt a Zalaegerszegről indított nosztalgiajárattal érkeztek meg a vendégek a vasútállomásra, ahol Horváth László polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd felavatták a táblát.

Nosztalgiavonat hozta az ünnepség résztvevőit. Képünkön az előtérben Göncz László, a szlovén parlament képviselője. Fotó: Kósa Róbert

Ezután emlékülés kezdődött a könyvtárban, ahol dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, több szempontból is szükség van az említett szakasz kiépítésére, ezért keresik erre a megoldást. Tárgyaltak a szaktárcánál is, ahol – mint elmondta – nyitottak a lehetőségre, és keresik hozzá a szükséges forrásokat. A kormányfő tervezett muravidéki látogatásakor ismét felvetik a vonal visszaállításának szükségességét, hangzott el. Szlovéniai részről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzat Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke és Göncz László, a szlovén parlament magyar képviselője is felszólalt a témában.

Emellett bemutatták az évfordulós vasútvonal történetét, illetve a Lendvai vasút 125 éve című kiállítást is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!