Hírek

2016.04.24. 09:43

Véget ért a Helikon (frissítve)

Keszthely – A veszprémi Lovassy László Gimnáziumba kerül a keszthelyi önkormányzat által alapított helikoni vándorserleg - derült ki a szombati díjátadó gálán.

Keszey Ágnes

"Keszthely jó hely" - hangzott el Csány-Szendrey ÁMK teltházas tornacsarnokában a Helikoni ünnepségek díjátadó gáláján. A szervezők szándéka szerint nem csak az egyik műsorszámban jelentette ezt ki a fellépő, hanem így érzi az a 3200 diák is, akik 18 művészeti kategóriában mutatták be tudásukat, ügyességüket. A Dunántúl legnagyobb ifjúsági kulturális fesztiválja csütörtökön kezdődött, s a tíz versenyhelyszín mellett a utcák, terek is megteltek fiatalokkal, akik a járókelőket is megörvendeztették produkcióikkal. A résztvevőket számos kiegészítő program is várta. A szombati gálán is több műsorszámot tekinthetett meg a közönség: idén például az irodalmi kategória díjnyertes művét is előadta a szerző - ez ritkaság az újkori Helikoni ünnepségek történetében. Volt , aki slam poetryvel (előadó költészeti műfaj- ebből a fenti idézet) lépett fel, volt néptánc és modern koreográfia, zene, ének, s az egyik produkció közben az iskolástársak - mint egy koncerten - rajongó közönségként gyűltek a színpad elé. Örömteli sikongások, tapsviharok is felhangzottak a gálán.

- Alig két nap telt el, mióta fellobbant a helikoni láng és két nagyon dolgos, sikerekben, élményekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött. Hogy a jót lehet -e fokozni jobbá és legjobbá, azt megtapasztaltuk a kategóriahelyszíneken - mondta el köszöntőjében Regényiné Király Éva, az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány elnöke.

A színpadon aztán egymást követték a produkciókat, s kapta meg a 18 kategória fődíjasa a Farkas Ferenc szobrászművész által készített plakettet és a pénz - és tárgyjutalmakat. Különdíjak is gazdára találtak: Hévíz város különdíját (25 ezer forint értékű utalványt) a komolyzene- kamarazene kategóriában versenyző Elizek Dalma (Bibó István Gimnázium) kapta. Keszthely város különdíjaát és az ezzel járó negyven ezer forintos jutalmat - a komolyzene kategóriában fellépő fuvolán játszó kamaracsoport: Kondorossy Blanka, Kalmár Barbara, Szelestei Hanna- a Vajda János Gimnázium diákjai - nyerték el.

S aztán elérkezett a talán legjobban várt pillanat: Ruzsics Ferenc polgármester kihirdette a fődíjast.

- Az idei évben a legeredményesebb iskola a Lovassy László Gimnázium - mondta majd ebben a pillanatban hosszan tartó, örömteli sikoly és még hosszabb tapsvihar: hangzott fel. A díj átadása után a polgármester - egyben egykori helikonos diák - mondott záróbeszédet.

- Nagyon jó volt itt lenni, nagyon jó volt keszthelyinek lenni, s ahogy a versben is hallhatuk: Keszthely egy jó hely. Örülök, hogy itt voltak, örülök, hogy eljöttek közénk és olyan színt hoztak a városba, amire mindig nagyon vágyunk. Ruzsics Ferenc beszédével véget ért a gála és véget ért a 199 éve útjára indított Helikoni ünnepségek. A győztes csapat tagjai pedig kézről - kézre adták a serleget, hiszen mindannyiuk szereplése révén nyerték el.

- Örülünk neki, de én meg is lepődtem.. Nyilván tudtuk, hogy fölkészülve jönnek a gyerekek, de ebből nem szoktunk presztízskérdést csinálni. Lehet, hogy ez is az egyik oka az eredményességnek, hogy lazán és jó hangulatban voltunk itt - mondta érdeklődésünkre a diákok gyűrűjében állva Schultz Zoltán, a veszprémi Lovassy László-

A veszprémi diákok minden kategóriában bemutatkoztak: 130 -an érkeztek Keszthelyre. Ahogy az igazgató kiemelte: mindig nagyon jó szívvel érkeznek ide.

- Ez egy olyan esemény, ahol kifelé is meg lehet mutatni, hogy nekünk az iskolában nagyon fontos, hogy a tanulmányi eredmények mellett sporttal és művészetekkel is foglalkozzunk: csak komplex módon lehet nevelni - tette hozzá az igazgató.

A Helikoni Ünnepségek díjazottjai:

 

Fődíjasok:

Film és videó kategória: Pápai Petőfi Sándor Gimnázium tanulója: Elekes Márton

Irodalmi alkotások: Körösztös Gergő a Dunaújvárosi Széchenyi I. Gimn. tanulója

A vizuális alkotóművészetek kategória zsűrije idén nem osztott ki fődíjat

Vers- és prózamondás: a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tanulója: Újvári Bors Benedek

Színjátszás: veszprémi Lovassy László Gimnázium Lovassy színpada

Női kar: a pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium kórusa

Karnagy: Stauróczky Balázs

Kamarakórus: Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának kórusa. Karnagy: Havasi Gábor

Vegyeskar: Pécsi Református Kollégium Vegyeskara - karnagy: Pap Tamás

Néptánc szóló és kamara: siófoki Perczel Mór Gimnázium tanulója, Csuti Péter

Népzene kategória: Nagy Csomor Andrásnak és zenekara

Népdal: Schermann Tilla, a tatabányai Bárdos Lajos Gimnázium tanulója

Néptánc együttes: a Mohácsi Kisfaludy Néptáncegyüttes

Komolyzene kamarazene: a veszprémi Lovassy László Gimnázium Kamarazenekara

Komolyzene szólóének: Pécsi Művészeti Gimnázium és SZKI tanulója

Ijjas Noémi.

Komolyzene hangszerszóló: Tóth Kristóf, a Pécsi Művészeti Gimnázium és SZKI tanulója

Egyéb kategória fődíjasa: Sándor Luca, a pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium tanulója

Könnyűzene és ének kategória: a fonyódi Mátyás Király Gimnázium tanulója

Császár-Bíró Lenke Karola

Mozgásművészet – moderntánc : a pécsi Művészeti Gimnázium és SZKI tanulói

Nier Janka – Zsoldos Flóra

 

Zalai díjazottak

AvVegyeskar, női kar és kamarakórus zalai díjazottjainak névsorát később közöljük.

Irodalmi alkotás

 

Arany minősítés

Skerlecz András / Keszthelyi Vajda J. Gimn. /

 

Különdíj

Tóth Roland /VSZK Keszthely/

Szanyó Júlia /Petőfi S. Evangélikus Gimn., Bonyhád/

Tóth Krisztina /Dr. Mező Ferenc Gimn., Nagykanizsa/

 

Vers és próza

Arany minősítés

Kovács Fruzsina, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg

Baj Bianka - Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Kiss Réka - Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Ezüst minősítés

Holczer Dóra - Bibó István Gimnázium, Hévíz

Németh Fanni Azálea - Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Bronz minősítés

Peresztegi Dóra - Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

Orsós Tibor - Műszaki Szakképzó Iskola, Nagykanizsa

Vida Dorián - Cserháti Szakképző Iskola, Nagykanizsa

 

Különdíj

Kovács Fruzsina - Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg

Baj Bianka - Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Kiss Réka - Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Vizuális művészetek

 

Arany minősítés

Födelmesi Nóra: Hogyan tovább? -Vajda János Gimnázium, Keszthely

Papp Virág: Fluorescent Addescent- Vajda János Gimnázium, Keszthely

Lennert Tamara: Csendélet Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Nagy Ivett: Viharos este -Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskola, Keszthely

Salamon Klaudia: Modern Művészet - Közgazdasági szakközépiskola, Keszthely

Molnár Dóra: Kiűzetés - Bibó István Gimnázium, Hévíz

 

Ezüst minősítés

Toplak Bianka: Agatha Christie - Mindszenty József Gimnázium, Zalaegerszeg

Csabi Virág: Ő is él!- Közgazdasági Szakközépiskola, Keszthely

Sopronyi Anna Eszter: Ő - Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

Horváth Dorka: Keszt-helyek -Vajda János Gimnázium, Keszthely

Papp Virág: 61. perc - Vajda János Gimnázium, Keszthely

Papp Virág: Portrék -Vajda János Gimnázium, Keszthely

Epres Virág: Határok -Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Bronz minősítés

 

Rajnai Liza: Szent Mihály-kápolna - Vajda János Gimnázium, Keszthely

Végh Luca: Portré -Ady Endre Gimnázium és AMI, Zalaegerszeg

Lennert Tamara: Kompozíció -Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Vodenyák Alexa: Nagypapa szelleme -Vajda János Gimnázium, Keszthely

Nagy Luca: A romlás hipotézise -Vajda János Gimnázium, Keszthely

Selyem-kör: A mi erdőnk - Vajda János Gimnázium, Keszthely

(Szigeti Anett, Városi Rebeka, Szabó Klaudia, Léránt Vanda, Merics Letícia,

Gárdos Piroska)

Perhócs Gabriella, Baracskai Dóra, Horváth Rita: Üvegkép -Műszaki Szakképző Iskola, Nagykanizsa

 

Film és videó

 

Arany minősítés

Csali Alma Keszthelyi Vajda János Gimnázium: Dilemma

Cserey Adrienne - Keszthelyi Vajda János Gimnázium: Az ember legjobb barátja

 

Ezüst minősítés

Bicsérdi Bence Zalaegerszegi SZC VIK Szakképző Isk.: Ütközések

 

Bronz minősítés

Novák Eszter Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium: Elemek

Szántó Virág Veronika Keszthelyi Vajda János Gimnázium: Por és fény

 

Különdíj

Kispolgári xilofon - Zalaegerszegi Zrinyi Miklós Gimnázium: Ha

Kádár Viktória -Kádár Adrienn Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium:

Vándor szívek

 

Mozgásművészet

 

Arany minősítés

Gála Társastáncklub Egyesület - Zrínyi Miklós Gimnázium,Zalaegerszeg

Tizedes Renáta - Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Új Színpad Egyesület – Modern tánc tagozat Zalaegerszegi SZC Asbóth Sándor SZKI és Kollégium, Keszthely

 

Ezüst minősítés

Broadway -Zalaegerszegi SZC Asbóth Sándor SZKI és Kollégium, Keszthely

5-en -Bibó István Gimnázium és Kollégium, Hévíz

 

Bronz minősítés

Göller Barnabás, Göller Kitti -Dr. Mező Ferenc Gimnázium, Nagykanizsa

Szan-Dia FSC -Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Peresztegi Dóra , Végh Tamás - Zrínyi Mikós Gimnázium, Zalaegerszeg

DJC-csoport -Bibó István Gimnázium és Kollégium, Hévíz

REZIDANCE -Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Könnyűzene, ének

 

Arany minősítés

Szántner Luca Sára -Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg

Milei Bálint -Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

ORFF Ütőegyüttes - Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

Doxon -Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg

 

Bronz minősítés

Ihász-Kovács Tamás - Zalaegerszegi SZC Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi SZKI és Kollégium, Keszthely

Kiss Réka - Vajda János Gimnázium, Keszthely

Argiro Lilla Felícia - Zalaegerszegi SZC Közgazdasági SZKI , Keszthely

Tokaji Kitti - Zalaegerszegi SZC Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi SZKI és Kollégium, Keszthely

 

Egyéb kategória

Bronz minősítés

Szan-Dia FSC -Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

 

Komolyzene - szólóének

 

Arany minősítés

Molnár Péter Piarista Általános Isk. és Gimn.- Nagykanizsa

 

Ezüst minősítés

Paulik Flóra Piarista Általános Iskola és Gimn.-Nagykanizsa

Buzás Anett Zalaegerszegi SzC Asbóth Sándor Szakképző Iskolája - Keszthely

Tislerics András -Bibó István Gimnázium, Hévíz

 

Bronz minősítés

Bene Barbara - Batthyány Lajos Gimnázium , Nagykanizsa

 

Komolyzene - hangszerszóló

Arany minősítés

Doffkay Réka /hegedű/ - Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

Sifter Dániel /szaxofon/ - Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája

Hetesi András /harsona/ - Közgazdasági Szakközépiskola – Keszthely

Moser Lili Marleen / gordonka/ -Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

Tóth Ágoston /zongora/ -Keszthelyi Vajda János Gimnázium

 

Ezüst minősítés

Marton György /tenorkürt/ -Hévízi Bibó István Gimnázium és Kollégium

Marics Borbála /fagott / - Piarista Általános Iskola és Gimnázium, Nagykanizsa

Kovács Marcell / zongora/ Batthyány Lajos Gimnázium , Nagykanizsa

Kalmár Barbara /fuvola/ , Hévízi Bibó István Gimnázium

Bernáth Róbert /tenorkürt/, Vajda János Gimnázium, Keszthely

Gamper Johanna /hegedű/ - Vajda János Gimnázium , Keszthely

Péczeli Panna /zongora/- Vajda János Gimnázium , Keszthely

Tóth Barnabás /klarinét/ Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium –

 

Bronz minősítés

Farkas Szabolcs /klarinét/ - Deák Általános Iskola és Gimnázium Erkel Ferenc

Alapfokú Művészeti Iskolája - Zalaszentgrót

Horváth Anasztázia /zongora/ - Hévízi Bibó István Gimnázium és Kollégium

Hencs Marcell /harsona/ Vajda János Gimnázium, Keszthely

Proszenyák Laura /fuvola/ Batthyány Lajos Gimnázium – Nagykanizsa

Nagy Dominik /harsona/ Keszthelyi VSZK

Horváth Bálint Máté / trombita/ -Nagykanizsai SzC Műszaki Szakképző Iskolája

Bánáti Benedek /zongora/ Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium –

 

Különdíj

Doffkay Réka / hegedű/ - Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

Moser Lili Marleen / gordonka/ - Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

 

Komolyzene - kamarazene

 

Arany minősítés

Sáfár Anna /fuvola/ Horváth Márton-darbuka/ -Keszthelyi Vajda J. Gimn..

Elizek Dalma-Dongó Luca-Bene Fruzsina-Gorzó Fruzsina /fuvola/ - Bibó István Gimnázium – Hévíz

Kondorossy Blanka-Kalmár Barbara-Szelestei Hanna-/fuvola/ . Vajda János Gimnázium – Keszthely

Antal Dorottya-Lakatos Viktória /klarinét/ - Vajda János Gimnázium, Keszthely

Rézfúvós Kvintett, Közgazdasági Szakközépiskola – Keszthely

Appassionata Duó - Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimn.

 

Ezüst minősítés

Kendeh Lili /hegedű/, Horváth Regina /zongora/ - Vajda J. Gimn.-Keszthely

 

Különdíj

Elizek Dalma-Dongó Luca-Bene Fruzsina-Gorzó Fruzsina – fuvola; Hévízi Bibó István Gimnázium


Népdal

 

Arany minősítés

Kanizsai Regruták - Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

 

Bronz minősítés

Kató Dorottya - Vajda János Gimnázium, Keszthely

Szakály Vanda - Standi Barnabás - Mindszenty József Gimnázium, Zalaegerszeg

 

Különdíj

Kanizsai Regruták - Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

 

Néptánc szóló és kamara

 

Ezüst minősítés

Mácskovity Máté - SZC. Közgazdasági Szki., Keszthely

Vincze Veronika - Gachályi Pál - Vajda János Gimnázium, Keszthely

Bronz minősítés

Holányi Ákos - Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

Kocsis Réka - Gachályi Mátyás - Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Néptáncegyüttes

 

Ezüst minősítés

Vajda Néptánccsoport - Vajda János Gimnázium, Keszthely

 

Népzene

 

Ezüst minősítés

Horváth Bálint Máté - SZC. Műszaki Szakképző Isk., Nagykanizsa

 

Bronz minősítés

Vörös Diána - Gönczi Ferenc Gimnázium, Lenti

 

Színjátszás

 

Arany minősítés

Kulissza színjátszó társulat, Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa: Háy J: Hamlet

ZMG Szépirodalmi Műhely, Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimn,: Különóra

 

Ezüst minősítés

Ripacsok irodalmi játszókör, Zalaegerszegi Kölcsey F. Gimn. :Paraszt Párisz

Pi-Art Színjátszók Piarista iskola Nagykanizsa Bali Judit: A negyedik király

 

Bronz minősítés

Latrok, Vajda János Gimnázium, Keszthely: Szépvíz legendája

Asbóth Színkör, Zalaegerszegi SZC Asbóth Sándor SZI, Keszthely: Lopótök

 

Különdíj

Nagy Nikolett, Keszthelyi Vajda János Gimnázium, Latrok csoportból

VSZK Színjátszó kör, Zalaegerszegi SZC VSZK, Keszthely—rajzfilm a darabból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!