Hírek

2015.11.18. 14:18

Vegyszert öntött munkatársa ivóvizes flakonjába

Nagykanizsa – Pénzbüntetésre ítélte a járásbíróság azt a művezetőt, aki maró folyadékot öntött beosztottja ivóvizes palackjába. A szerencsétlenül járt munkás életveszélyesen megsérült.

Arany Gábor

Az egerszegi törvényszék tájékoztatása szerint a gondatlanul eljáró művezetőt félmillió forintra büntették, nem jogerősen.

Lapunkban már többször foglalkoztunk a becsehelyi vízműtelepen  2014. március 4-én délelőtt történtekkel. Az 57 éves P. István  nyolcadmagával dolgozott itt, csőtörést javítottak ki és a tartályokat tisztították. Délelőtt 11 óra tájt a munkások befejezték az első tározó tisztítását, várakoztak a második leürülésére.

Ekkor P. István műanyag flakont kért tőlük, és az egyik dolgozó épp  Zs. István palackját adta oda neki. Ebből a művezető kiborította a vizet, és helyette a vízmedencék fertőtlenítésére használatos vegyszert öntött a palack háromnegyedéig. Ezt később a munkájához akarta használni.

Eközben azonban észrevette, hogy a magasnyomású mosóból szivárog a víz, ezért nekilátott azt kijavítani, a vegyszert tartalmazó palackot közben letette a lépcsőre, s bement az átemelőtelep épületébe.

P. István azzal, hogy élelmiszeres üvegbe töltötte a Huwa-San pr50 nevű vegyszert, megszegte az előírásokat, miszerint eredetileg élelmiszerekhez gyártott, illetve használt csomagolóeszköz veszélyes anyag vagy veszélyes keverék tárolására nem használható.

Nem sokkal ezután Zs. István odaért az épülethez, meglátta a flakonját, és abban a hiszemben, hogy víz van benne, ivott belőle. A maró anyag a férfi nyelőcsövének alsó harmadát és gyomrát súlyosan károsította, életveszélyes állapotot okozott.

A kanizsai járásbíróság ez elmúlt napokban bűnösnek mondta ki a művezetőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben, ezért 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, közölte a törvényszék sajtószóvivője, dr. Beznicza Árpád.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!