Hírek

2016.05.25. 08:57

Versennyel ünnepeltek

Letenye – A közelmúltban a fényesi bányatónál tartotta horgászversenyét az idén 60 éves Letenyei Sporthorgászok Egyesülete. A viadalon 35 horgász várta a jó fogást.

Mirkó Imre

A gyermekhorgászok között második lett Tóth Patrik, míg az első helyezést Bedő Bella érte el. A felnőtt horgászok között a harmadik helyen Simonyai Tibor végzett, második lett Simonyai Tamás míg a legtöbb halat Balassa Zoltán fogta ki a tóból. A különdíjat az első helyezett érdemelte ki a legnagyobb hal kategóriában, a féder bottal kifogott ponty 4700 grammot nyomott.

A Letenyei Sporthorgászok Egyesületének tagjai a versenyt követően csoportképen örökítették meg a versenyzőket. Fotó: Mirkó Imre

A vendéghorgászok között a legtöbb halat – négy pontyot, összsúlyuk 8200 gramm – Csótár János, a kerkaszentkirályi egyesület tagja fogta. Az 1956-ban alapított horgászegyesület alapító tagja a letenyei Áttal János emléklapot vehetett át, szintén emléklapot kaptak a megjelent vidéki horgászegyesületek is. A díjakat és az emléklapokat Helber István egyesületi elnök, Bagladi József titkár és Farkas Szilárd polgármester adta át. A program végén egy közös fotóra gyűltek össze a helyi és vidéki egyesületek horgászai, akiket gulyással vendégeltek meg a letenyeiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!