Hírek

2017.03.27. 11:35

Verset írtak a hangyáról

A Sármelléki Általános Iskola a minap hetedik alkalommal rendezte meg a Tehetség kerestetik elnevezésű komplex tanulmányi versenyét, melyen hét iskola 56 diákja versenyzett.

Zalai Hírlap

A vetélkedőről Hontváriné Lasics Henrietta pedagógus számolt be, jelezve, hogy idén Zalakomár, Zalavár, Zalaapáti, Zalaszentgrót, Borsfa, Hévíz és Sármellék diákjai mérték össze tehetségüket, tudásukat, kreativitásukat. A verseny témája évről évre valamilyen állathoz kapcsolódik, így az elmúlt években kiderült például, hogy ki bölcsebb a bagolynál, ki szorgalmasabb a méhecskénél, fürgébb a nyúlnál, ravaszabb a rókánál. Idén pedig igyekeztek a hangyáról példát venni.


A versenyen részt vevő sármelléki diákok a csapatzászlójukkal
Fotó: sármelléki iskola

A versenyzők csapatzászlóval érkeztek, majd bemutattak egy saját költésű verset a hangya dicsőítésére, valamint egy olyan tárgyat, amely megkönnyíti az állat munkáját, életét. A gyerekeknek egyéni feladatlapot is ki kellett tölteniük, több tantárgyhoz kapcsolódóan számot adni tudásukról. Az értékelést háromtagú zsűri végezte: Palágyiné Szőnyi Judit, a KLIK Keszthelyi Irodájának képviseletében, Papp Zsuzsa tanító, gyógypedagógus, valamint Németh Péter, a Balatoni Múzeum múzeumpedagógusa. A jó hangulatú versenyt a zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és AMI csapata nyerte, második lett a sármelléki iskola, harmadik pedig a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola és AMI csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!