Hírek

2015.07.23. 20:54

Viharos széllel, villámlással érkezett a zivatar a Balatonra - többen kerültek bajba

Mozgalmas volt a vízimentők napja csütörtökön. A legnagyobb feladatot a vonyarcvashegyi strandra betörő, viharos széllel, villámlással érkező zivatar adta a vízimentőknek és a strandon szolgálatot teljesítő egészségügyi ügyeletes szolgálatot adó mentőtisztnek - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője.

A másodfokú viharjelzés, valamint a fürdőzés befejezésére felszólító vízimentők szavára fittyet hányó "bátor" fürdőzők tudhatták meg, hogy mivel jár a felelőtlenségük. Több szemtanú is elmondta, hogy a viharjelzést követően a vízimentők és a strand személyzete is folyamatosan próbálta a vízben levőket a partra terelni, de ez többeknél süket fülekre talált. Mikor lecsapott a vihar, csak akkor indultak meg a part felé a még bent levők, s közben csapott a vízbe egy villám. Ketten, egy 21 éves és egy 65 éves nő ezután már nem tudott a saját lábán a partra jutni, ráadásul a fiatalabbik hölggyel, mire a barátja a partra ért, addigra leállt a légzése keringése. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentői siettek a segítségére, de mire megkezdték az újraélesztést, a strandolók közül két orvostanhallgató ajánlotta fel a segítségét, amit a vízimentők elfogadtak, s így volt lehetőségük a strandon szolgáló mentőtisztet értesíteni. A szakadó esőben a mentőtiszttel közösen - az ilyenkor szükséges eszközökkel - futottak vissza a bajba került lányhoz, akinek keringését és légzését is sikerült elindítani nem egészen 3 perc alatt.

Mire az Országos Mentőszolgálat két mentőautója a helyszínre ért, addigra a fiatal lány tudata is visszatért. Őt, valamint a 65 éves hölgyet, valamint további három - zsibbadásos tünetekre panaszkodó embert - vittek kórházba a helyszíni vizsgálatok után.

A vonyarci eseten kívül több esetben is szükség volt a mentőhajók segítségére. Gyenesdiáson, Balatonfüreden is az erős szélben elsodródott fürdőzőket kellett a partra segíteni, köztek egy családot is, akik két kisgyerekkel gumimatraccal kerültek a bójákon belülre, s hiába eveztek a part felé a szél és a hullámok a tó közepe felé sodorták őket.

Balatonfüredre éjjel egy órakor csapott le a vihar. Hangos dörgésre és villámlásra ébredhettek a lakók. Az égzendülés körülbelül egy óra hosszáig tartott, utána már csak csendesen esett az eső. Az éjjeli vihar miatt reggelre néhány fokot esett a hőmérséklet.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ismételten felhívja a strandolók figyelmét arra, hogy a saját biztonságuk érdekében tartsák be a fürdőzés alapvető írott és íratlan szabályait!

A csütörtöki nap történései alapján a VMSZ különös tekintettel kéri a fürdőzőket, hogy a viharjelzésre, valamint  az annak kapcsán megkezdett vízimentői utasításokra, figyelmeztetésekre figyeljen mindenki, mert így elkerülhetőek a későbbi végzetes tragédiák!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!