Világháborús hős volt és Zala megye olimpiai bajnoka

Az egyetlen zalai olimpiai bajnok Grünfeld Ferenc néven Pölöskefőn született 1885. március 13-án. A gelsei és nagykanizsai diákévek után a Zalaegerszegi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban érettségizett 1904. június 22-én. A budapesti Tudományegyetemen latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett 1909-ben. Tanári működését Rákospalotán kezdte, majd 1913-ban kinevezték a zalaszentgróti polgári fiúiskola igazgatójának, ahol alapító elnöke volt a Zalaszentgróti Sport Egyletnek. Mező Ferenc igazgatói tevékenysége Zalaszentgróton azzal fejeződött be, hogy megszerkesztette az iskola 1913/14. tanévi értesítőjét. Vakációja megkezdése előtt bevonult négyhetes kötelező, tartalékos fegyvergyakorlatának letöltésére a pozsonyi 72. gyalogezredhez. Még be sem fejeződött a gyakorlat, amikor a mozgósítási törvény értelmében frontharcos lett. Mint tartalékos zászlós egy szakasznyi újonc kiképzését végezte.

Az átlagosan tájékozott embereket 1914 nyarán derült égből villámcsapásként érte a háború kitörése. Ferenc József július végén Népeimhez! című felhívásában kijelentette: "Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára. "Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet."

Harcba szállt a Monarchia majd minden hadra fogható férfija. A földműves otthagyta kicsépeletlen gabonáját, az iparos letette szerszámát, a gyárak kényszerszüneteket tartottak vagy megálltak. A kávéházakból, korzókról eltűnt az arany ifjúság, vas ifjúság lett belőle.

Mező Ferenc sohasem érzett oly meghatottságot, mint a pozsonyi vízi kaszárnyában az eskütételnél, hiszen itt több száz fiatal, életerős férfi fogadott nemes esküt, hogy hű lesz hazájához. Közülük egy sem tudhatta, hogy a boldog visszatérés helyett nem dicső halál jut-e osztályrészéül. Mező hadnagy - 1914. november elsejével nevezték ki tartalékos hadnaggyá - mint diákkorában, a katonaságnál is szorgalmasan feljegyezte noteszébe a fontosabb eseményeket, melyekből - 1915 tavaszán kórházi kezelése alatt - könyvet írt. Valószínűleg szolgája nem forralta fel a vizet, hastífusszal került a tábori kórházba. A galíciai fronton zajló eseményeket feldolgozó könyve 1915-ben Nagykanizsán jelent meg Az orosz-osztrák-magyar háborúban címmel. Szinte a Golgotára vezető keresztúthoz hasonlatos, kínszenvedésekben bővelkedő menetelés után a 72. gyalogezred végül némi veszteséggel elérte a Nida folyó jobb partján húzódó frontvonalat. Mező Ferenc fontos beosztást kapott, végig neki kellett a század szálláshelyét biztosítani az idegen földön. Hamar megbarátkozott a tábori élettel, hiszen századánál sok ismerőssel találkozott. Elsősorban azokkal a harcosokkal, akiket ő tanított a fegyverforgatásra Pozsonyban. A magyar legényeken kívül valamennyi náció katonái tisztelték és szerették, tiszttársai pedig elismeréssel nyilatkoztak hadi tudományáról. Tanári mivoltát itt sem tagadta meg, alkalomadtán oktatta, nevelte alárendeltjeit. Gyűjtötte a bakanótákat, tanulmányozta a katonái nyelvjárását és szokásait. Szabadidejében - ha már elkészült a naplóbeírásokkal - kedvenc szórakozásának hódolt: kártyázott. A huszonegyes mellett a lórum és a hármas alsós volt a legnépszerűbb időtöltése. Egy ilyen éjfélig tartó kártyacsata után teljesen váratlanul érte a századot az első orosz támadás. Fegyverropogásra, iszonyatos lármára ébredtek. Mező Ferenc egyik kezében karddal, a másikban revolverrel kirohant a sötétbe, tisztiszolgájával a sarkában. A golyók sípoltak a füleik mellett, az orosz elit csapat, a 9. és 10. Szibériai ezredből összeállt zászlóalj tört rájuk. A czarkowi tűzkeresztség és további orosz betörések során tanúsított hősies magatartásáért 1916 nyarán kapta meg az első kitüntetését: a Bronz Katonai Érdemérmet a hadiszalagon.

Mező Ferenc csapatteste, a 72. gyalogezred az Isonzó-hadsereg VII. hadtestének 14. gyalog hadosztályához volt beosztva és az első vonalban harcolt. A központi hatalmak csapatai egyre nagyobb válságot éltek át. Az élelmiszer fejadag 1918 elejétől egyre csökkent, tápértéke pedig alig volt. Az alultáplált katonák átlagos testsúlya kritikus mérték alá csökkent. Fizikailag teljesen kimerültek. Előfordult, hogy több napig nem jutottak élelemhez, csak kávét ittak. A ruházatuk lerongyolódott, nem védett a hideg ellen. Mező Ferenc az olasz fronton, mint századparancsnok tartalékos főhadnagyi rendfokozatban, 1917 őszétől 1918 januárjáig több ütközetben is részt vett. Megkapta a Károly-csapatkeresztet, amit IV. Károly magyar király alapított azok számára, akik a frontvonalban legalább 12 hétig szolgáltak. Ez a kitüntetés sebesülése után pedig a "Sebesültek Érme I középsávval" kitüntetést adományozták neki. Mező Ferenc Noventánál 1918 januárjában, a napokig tartó tüzérségi tűzben szintén példamutatóan harcolt. Ezért méltónak bizonyult egy újabb legfelsőbb kitüntetésre: III. osztályú Katonai Érdemkeresztre, a hadi díszítménnyel és a kardokkal. A Piavei átkelést Mező Ferenc századparancsnok naplójának segítségével a Háború és Sport-Emlékvirágok című könyvében dolgozta fel. Mező főhadnagy a legvakmerőbb csapat élén harcolt. A Monarchia a Piave folyón túlra jutott hadseregének további támadását az olaszok - angol és francia hadosztályok segítségével - megállították. A hatalmasra dagadt folyón vissza vonulni sem tudtak. A sereg jó része elpusztult, reménytelen volt a továbbnyomulás, a visszavonulás szintén súlyos veszteséggel járt. A hadsereg gerince végleg megroppant.

1918. november 3-án Padovában az Osztrák-Magyar Monarchia képviselőjeként Wéber gyalogsági tábornok aláírta a fegyverletételt. Ezzel megszűnt a birodalom utolsó összekötő ereje is, a közös hadsereg. Dr. Mező Ferenc főhadnagy 1918. december 1-én leszerelt és katonai szolgálatból elbocsájtatott.