Hírek

2016.09.12. 14:50

Visszatelepítik a menyhalat

Balaton - A hajdan őshonos, de már a tóból eltűnt menyhal visszatelepítését kezdte meg a halgazdálkodási cég. A faj védelme érdekében menyhalra egyelőre horgászati tilalom van.

Keszey Ágnes

Idén még egy alkalommal: szeptember végén vagy október elején engednek a tóba menyhalakat a tavaly megkezdett visszatelepítési program keretében. Először 650 darab kétnyaras példányt engedtek a Balatonba. Idén júniusban ezer előnevelt, majd augusztus végén négyszáz egynyaras példány került a tóba. A Balaton középső medencéjében, mólóknál engedik a vízbe a menyhalakat, mert az ideális telepítési körülmények közé tartozik számára az áramló víz és a köves aljzat. 

– Ez egy nagyon érdekes hal: nagyrészt passzív: repedésekben, résekben, lyukakban él. Az év nagy részében rejtett életmódot folytat. Télen kerül elő, akkor van nagyobb vándorlása: decemberben, januárban fogják a horgászok – mutatta be a halat érdeklődésünkre Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Augusztus végén a szántódi kompkikötőnél Tulipán Tibor engedte szabadon az egynyaras méretű menyhalakat. A szállításuk vízzel töltött és oxigénnel felfújt zsákokban történt, abból öntötték őket a tóba, ők pedig egyből bebújtak a kövek közé, ahol rejtőzködő életmódjukat folytatják
Fotó: Nagy Gábor


A menyhal a Balatonban őshonos fajnak számított. Legelőször Hermann Ottó tett róla említést. 1965-ben egy rovarirtó szer okozta mérgezés több faj – köztük a menyhal – egyedeinek tömeges pusztulását okozta. – A halbiológusok szerint ezt követően a angolna túlzott telepítése okozta a kipusztulást, hiszen az angolna be tud bújni a kis résekbe, melyekbe a menyhal szeret elbújni. Az angolnák összeszedegették a maradék menyhalakat, melyek az 1960-as végétől már semmilyen fogásban nem jelentek meg- idézte fel Nagy Gábor.

Fotó: Nagy Gábor


A fél évszázada kihalt faj újratelepítése mostanra vált időszerűvé. Mivel az 1990-es években történt angolnapusztulás óta nem telepítettek angolnát a tóba, a megmaradt példányok nagy része pedig a Sión lefolyik, így az állomány annyira megcsappant, hogy már nem jelent veszélyt a menyhalra.



A visszatelepítési programban a gödöllői egyetem halgazdálkodási tanszékén történik a menyhalak mesterséges szaporítása és nevelése. Nagy Gábor elmondta azt is: azért, hogy a most telepített menyhalak tovább éljenek a tóban, halfogási tilalom van rájuk. Ha horogra akad, kíméletesen kell vele bánni és a horogtól megszabadítva vissza kell kell engedni a tóba. Ha megerősödik az állomány, feloldják majd a tilalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!