Visszatértek az elszármazottak

A szombati rendezvény sikere a szervezők minden előzetes várakozását felülmúlta, hiszen már a délelőtti kezdésre, vagyis az ünnepi szentmisére közel másfélszázan gyűltek össze, a nap közben megtartott programokon pedig ennél is többen vettek részt. – A világon mindannyiunk számára van egy pont, ami minden más helytől különbözik – mondta a szentmisét követő köszöntő során Pintér Antal, a város polgármestere. – Nem azért, mert az a legszebb vagy legjobb, hanem azért, mert ott születtünk, ott nyugszanak őseink, mert magunkba szívtuk illatát, legyen az a falu szénaillata, vagy a város füstös levegője. A találkozó ötletét Sütheő Jánosné tanyagondnok vetette fel, aki lapunknak elmondta, munkája során rengeteg olyan régi történetet hallott, melyek az egykor lakott külterületekhez vagy az onnan, illetve az Irsapusztáról elszármazottakhoz kötődtek, ezért is gondolt arra, hogy vissza kellene hívni a régi lakókat.

– Olyan gyermekkori barátokra leltem, akikkel legalább negyven-ötven éve nem láttuk egymást – mondta a jelenleg Zalaegerszegen élő Andróczi Ferenc. – Úgy hallom, hagyománynak szánták a találkozót, ha így lesz, minden alkalommal el fogok jönni. Ahogy a találkozó résztvevői járták végig a különböző pontokat, egyre kerültek elő a régi emlékek. A Nagyhegyen először Takács László mesélt arról, hogy ők voltak az utolsó lakók, és bár 1977-ben beköltöztek Zalalövőre, ám még hosszú évekig, annak 1992-es eladásáig visszajártak az egykori szülői házhoz, hogy tovább gondozzák a birtokot. – Nem volt villany, se víz, se út. Térdig jártunk a sárban és a hóban, de akkor is gyönyörű volt a gyermekkorunk – folytatta az egykor Bárómajorban élt Gyenese Istvánné, aki többek között arról is beszélt, hogy nagy állattartó telepek voltak erre, s ők is úgy kerültek ide, hogy az ötvenes években elszenvedett kitelepítésük után szülei nem térhettek vissza lakhelyükre, Szentgyörgyvölgyre. Az is elhangzott a visszaemlékezések során, hogy a majorokból 20-25 gyerek járt Irsapusztára, az ottani iskolába. Bekő Jánosné meg is mutatta, hogy milyen volt a palatábla, aminek segítségével tanultak. – Szegények voltunk, de az emlékek gyönyörűek – fogalmazta meg, s ezzel mindenki egyetértett, mint ahogy azzal is, hogy a találkozót évről évre meg kell ismételni.