Hírek

2017.03.22. 17:50

Víz Világnapja - Gyerekek formálták meg a Balatont

Kékbe öltöztek a gyenesdiási óvodások, óvónőik és szüleik, kék lufikat engedtek a magasba, s közösen megformálták a Balatont - a Víz világnapja alkalmából.

Keszey Ágnes

A gyenesdiási óvodában először ünnepelték meg a Víz világnapját.

- Ez a program nyitánya az áprilisi, Föld napja alkalmából megrendezendő Zöld heteknek, hiszen annak a rendezvénynek is a víz lesz majd a témaköre. Most szerdán, a Víz világnapján minden gyermek és felnőtt kékbe öltözött és megjelenítettük a Balatont. Egyik apuka elkészítette a tó alaprajzát papírból, hatalmas, húsz méter hosszúságban, melyet reggel az óvónők összeragasztottak. Egy másik apukától kaptunk hozzá egy kis hajót is. Minden gyerek kapott egy fél literes flakon vizet, azt elfogyasztották, a palackokból pedig egy tutajt készítettek óvónőik segítségével - idézte fel Világos Csabáné intézményvezető.

A gyenesdiási óvodában a Balatont - pontosabban annak kicsinyített mását - állták körbe gyerekek és felnőttek, s közben balatoni dalok zengtek, lufik emelkedtek a magasba Fotó: Világos Csabáné

A 150 résztvevő:  ovisok, szülők, óvónők közösen megformálva a tavat, balatoni dalokat énekeltek, s magasba engedték a kék lufikat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!