Hírek

2015.09.18. 17:27

Zala megyén keresztül mennek a menekültek Ausztriába

Becslések szerint ezres nagyságrendű migráns csoport lépte át a magyar határt tegnap délután a Somogy megyei Gyékényesnél. A migránsok egy része vonattal érkezett, de akadtak olyanok is, akiket buszokkal szállítottak a határsávba a horvátok.

Pásztor András

Néhány óra leforgása alatt a  tömeg gyalog tette meg a Gyékényes és Nagykanizsa közötti cirka 30 kilométeres szakaszt. A tömegben sok volt a fiatal férfi, de nők és gyerekek is gyalogoltak. A rendőrök végig egy busszal és autókkal kísérték a vonuló embereket.

– Senkitől nem kaptam információt arra vonatkozóan, hogy ennyi ember özönlik a falu felé – mondta tegnap kora este Kanász János, Surd polgármestere, aki hozzátette: megfelelő tájékoztatás után az önkormányzat felkészülhetett volna a menekültek érkezésére, legalább vizet biztosítottak volna az elgyötört embereknek.

Márpedig vízre nagy szükség lett volna, a menekültek közül minden második azt kérdezte hol tudnának inni, míg a többiek arról érdeklődtek, hogy hány kilométerre van az osztrák határ?

Az egyik fiatal férfivel sikerült néhány mondatot váltani, ő azt mondta: a rendőröktől is próbáltak vizet kérni, de nem kaptak.

– Én Szerbiában szálltam fel a vonatra és itt, a magyar határnál szálltam le – mondta egy fiatal férfi, aki azt mondta: Ausztriáig meg sem áll, ott majd ráér pihenni.

A menekültek legelső csoportja valamikor este 20 óra körül ért be Kanizsára, ahol a Csengery utcán több rendőr is várta őket.

20:54:59

Munkatársaink azt jelentették a helyszínről, hogy a rendőrök elterelték az autósforgalmat a Csengery utcáról, amelynek bevezető szakaszát teljesen lezárták. Komoly rendőri készültség várja az érkező migránsokat, jelen van a városi rendőrkapitány is, de senki sem nyilatkozik arról, hogy mi a terv, hova terelik a menekülteket, hol éjszakáznak.

Munkatársaink a vasútállomás egyik mellékvágányán egy körülbelül 20 kocsiból álló vonatszerelvényt láttak, és annak is tanúi voltak, hogy az első beérkező migránsokat  a vonatokhoz terelték a rendőrök.  Helyszíni, meg nem erősített információk szerint Szentgotthárdra megy a vonat. Egy elkapott megjegyzés arra utalt, hogy az úton gyalogló migránsok tíz kilométernél is hosszabb laza menetoszlopot alkottak. Úgy tudjuk, 21 óra előtt buszok indultak a menet végén gyalogló emberekért.

22:29 Migránsok Nagykanizsán



22:45 Mintegy 40 horvát busz érkezett Letenyére tele migránsokkal, részletek ide kattintva

23:28 Illegális bevándorlók - Elindult Nagykanizsáról a menekültekkel megtelt vonat 1250-1260 fővel

Nagykanizsa - Péntek éjszaka, pár perccel 11 óra előtt elindult a nagykanizsai vasútállomásról az a vonat, amelyre a magyar-horvát határtól mintegy 20 kilométert gyalogló menekülteket ültették a rendőrök.

A gyékényesi vasúti határátkelőtől Surdon át Nagykanizsára mintegy 20 kilométer gyaloglók - többségében férfiak, csak néhány nő és gyerek akadt köztük -, szinte szó nélkül szálltak fel a vasúti kocsikra. Többek kérdésére, hogy hová viszik őket, a rendőröktől azt lehetett válaszként hallani, hogy "Ausztria".

A helyszínt biztosító rendőrök csak a karitatív szervezetek autóit engedték be a vasútállomás területére, így a menekültek vizet és élelmet is kaptak, illetve hallani lehetett, hogy hangosbemondón keresztül arabul adtak információkat a vonaton lévőknek. A környékbeli utcákat is megtöltő számtalan, leginkább csendes nézelődőt azonban a rendőrök távol tartották a migránsok vonuló csoportjaitól, de a vonat indulása után szinte mindenki el is hagyta az állomás környékét. Az MTI úgy értesült, hogy a vonatokkal Vámosszabadiba, illetve Szentgotthárdra, az ott felállított regisztrációs pontokra szállítják, és ott regisztrálják a határon illegálisan átkelt migránsokat.

23:40 Letenyén 2800-3000 menekült van jelenleg. Úgy tudjuk, hogy Nagykanizsára érkezni fog még két busz Magyarbólyról és Székesfehérvárról. Értesüléseink szerint szombaton Letenyére érkezhet több száz katona, akik ott is lesznek elszállásolva, feltételezhetően a rendőröket váltják majd, akár egy határzár is elképzelhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!