Hírek

2016.02.17. 18:52

Zalában 420 hektár területet öntött el a víz, nyolc szivattyútelep dolgozik

Zalaegerszeg – A megyében a Kis-Balaton térségében másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A mezőgazdaságban van, ahol már nem kellene az eső, de sokfelé nem bánják a csapadékos februárt.

Hajdu Péter

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint a kis-balatoni belvízvédelmi rendszeren belül négy szakaszon folyik a védekezés, a térségben II. fokú belvízvédekezés van érvényben. A védekezés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a belvíz által elöntött területekről a Kis-Balaton vízrendszerébe szivattyúzzák vissza a vizet. Jelenleg nyolc szivattyútelepen folyamatos a belvíz átemelése.

A térségben mezőgazdasági területek is víz alatt állnak, amelyek egyharmada szántó, rét, a többi erdő, vagy egyéb terület. Az elöntött területek nagysága 420 hektár. A szivattyúk naponta mintegy 250 ezer köbméter mennyiségű vizet emelnek át a csatornákba. A belvíz elleni védekezés során eddig közel négy millió köbméter vizet emeltek át a vízügyi szakemberek.

A vízügyesek az érintett területeken állandó figyelőszolgálatot tartanak, a csatornákból és az átereszekből eltávolítják az uszadékot, s folyamatosan tisztítják a gerebeket (az uszadékot felfogó vízügyi műtárgyakat) is.

A folyó felsőbb szakaszain már apad, Zalaapátinál viszont még lassan árad a Zala folyó
Fotó: Katona Tibor

A vízügy tájékoztatása szerint februárban a Zala vízgyűjtőjén tegnapig 50-80 milliméter közötti csapadék hullott. A folyó felsőbb szakaszán több, kisebb árhullám keletkezett, mely Zalaapátinál már egy árhullámként jelentkezik. Zalalövőnél, Zalaegerszegnél és Zalabérnél tegnap már apadást tapasztaltak. Zalaapátinál viszont még lassan árad a folyó. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hidrológus szakemberei Zalaapátinál fokozat alatti szintre és elhúzódó tetőzésre számítanak. I. fokú árvízvédelmi készültség elrendelésére 250 centiméteres vízállásnál kerül sor, de a jelenlegi számítások szerint ettől 20-30 centiméterrel elmaradó vízállás várható pénteken.

– A Zala völgyében már elöntötte a víz a folyóparthoz közeli területeket, ott nem kellene már több csapadék. Viszont a többi helyen, a domboldalakon fekvő szántókon nem okoz problémát a sok csapadék, sőt, az őszi vetésű kalászosoknak ez az eső még jót tehet. A mezőgazdasági munkákban a fejtrágyázást hamarosan meg kell kezdeni, akkor majd rá kell menni a földekre, de egyelőre nincs vészhelyzet. A gyengébb, szemerkélő esőt még beveszi a talaj, az intenzív, lezúduló csapadék azonban, mint a múltkori is, csak lefolyik. Voltak, akik már kiszórták a műtrágyát a földekre, a többség esetében még hátra van. A fejtrágyázás szempontjából majd csendes esőre lenne szükség, amitől a nitrogén beázik a földekbe – mondta érdeklődésünkre a Zalaszentgrót környéki helyzetről dr. Szabó Balázs, az egyik mezőgazdasági integrátor cég vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!