Hírek

2017.05.16. 16:45

Jövőre kötelező borravaló lesz? - Abból emelnék a dolgozóik munkabérét

ZALAEGERSZEG - Jövő évtől 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését szorgalmazza a szállodaszövetség, elsősorban a dolgozók, a felszolgálók béremelésének érdekében.

Hajdu Péter

A szervizdíj bevezetésére a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) azért törekszik, mert mint mondják, a turizmus legnagyobb problémája ma a munkaerőhiány. És erre nincs más megoldás, mint az érezhető bérfejlesztés, amivel az országban és ágazaton belül lehet tartani a dolgozókat.

Zalai vendéglátóknál érdeklődve azt tapasztaltuk, nagy a különbség a hajlandóság szempontjából. A munkaerőhiány szinte egységesen minden vállalkozást sújt, azonban sokan nagy kockázatot látnak e lépésben, a vendég elvesztésétől tartanak. A zalaegerszegi Arany Bárány Hotel a szövetség tagja, és mint Varga Csaba ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, ők már több mint egy éve alkalmazzák a szervizdíjat.

- Szükségesnek láttuk a szervizdíj bevezetését, aminek a munkaerőhiány az oka - mondja Varga Csaba.

Török Tamás szakács a levest adja ki a konyhából, mögötte Tóth Máté tanuló. A napi menü az éttermesek szerint nem bírja el a szervizdíjat   Fotó: Pezzetta Umberto

- Nagyon erős a szakemberekért - a felszolgálókért és a szakácsokért - folyó harc a vendéglátásban. Mindenki megpróbál a hiányzó szakembernek kedvezőbb feltételeket teremteni, mert egyébként elmegy. Ennek egyik módja, hogy olyan bérhez próbálja juttatni, amit még ki tud termelni az egység. Ezért vezettük be a szervizdíjat az éttermünkben, de nem általánosan. A menüs részen nem alkalmazzuk, csak az a'la carte étteremben, ahol 5-8 százalék szervizdíjat számolunk fel.

Nappal 5, az esti időszakban 8 százalékot. A fővárosi szállodák nyolcvan százaléka alkalmazza. Tulajdonképpen a bérverseny szülte ezt a kényszerlépést. A NAV-tól megkértük erre az engedélyt. Rendesen számfejtjük a szervizdíjat, belekerül a számítógépbe, ami kapcsolatban van az adóhatósággal. A szervizdíj után megfizetjük a 15 százalék nyugdíjjárulékot, az áfát, a többit megkapják az emberek a bérük mellett, egy külön rovatban. Mi ezt a felszolgálók bére mellé adjuk.

A szakácsok esetében egy más rendszert alkalmazunk, az ő bérük lényegesen magasabb a pincérekénél. Nálunk az a gyakorlat, hogy a pincér fizetéskor közli a vendéggel, a számla már szervizdíjat tartalmaz. Ha a vendég azt mondja, rendben van, akkor belekerül a számlába, ha nem, mert nem elégedett valamivel, akkor töröltetheti - mondta Varga Csaba.

Szőke Gábor pincér munka közben. Az a'la carte részen számítanak fel 5-8 százalék szervízdíjat, ami a számlán is szerepel, és ha a vendég jóváhagyja, bérkiegészítés lesz belőle   Fotó: Pezzetta Umberto

A hazai vendégek többsége nagyon árérzékeny, ezért a kötelező borravalót egyelőre nem merik bevezetni a vendéglátók a napi menüztetésben. Ez utóbbi egy másfajta kategória. A nem exponált üdülőhelyeken működő éttermek rá vannak utalva a menüs vendégekre, márpedig azok - ezt egy vendéglátós vezető mondta - húsz forint kedvezményért is elmennek máshova, hisz az egy hónapban sokat jelent számukra.

- Tulajdonképpen a szervizdíj bevezetése lenne a tiszta ügy, mint külföldön sokfelé. De ez nagyon kényes kérdés. Még a menünek az áremelése is kockázatos, olyan árérzékenyek a vendégek. A szakmabeliekkel beszélgetve azt lehet mondani, hogy itt Zalában elsősorban az idegenforgalmilag frekventáltabb helyeken, Hévízen és a Balaton környékén alkalmazzák. Előbb-utóbb azonban meg kell lépni, mert csak ebből tudunk bért fejleszteni. Most kezd ez a rendszer bejönni Zalaegerszegen is, de mi még nem vezettük be és azt hiszem, sokan mások sem - hallottuk Takács Páltól, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának elnökétől, a Piccolo vendéglő tulajdonosától.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének hévízi elnökétől, Könnyid Lászlótól, a Hotel Európa fit vezérigazgatójától érdeklődtünk, hogyan gondolják a borravaló vagy másként a szervizdíj szabályozását.

- Javaslatunk arra terjed ki, hogy azon éttermekben, ahol szerviz van és jelenleg is alkalmazhatják a szervizdíjat - ha a jogalkotó is így ítéli meg-, ott kötelező jelleggel kellene alkalmazniuk azt. Hogy ez mikortól lenne hatályos, az sok másik elem függvénye. Ezzel a lépéssel tulajdonképpen a borravaló rendszere lenne átláthatóbb.

Egyrészt a vendégnek nem kellene feltenni a kérdést, hogy a számla tartalmaz-e szervizdíjat vagy adjon-e még borravalót? Másrészt mivel a beszedett szervizdíjat a tulajdonosok ki kell, hogy fizessék a hónap végén a dolgozóknak, nem a tulajdonosra van bízva, hogy szétosztja azt vagy sem. Továbbá, ahol fizetőpincér van, ott nem őrá lesz bízva, hogy a borravalóból kinek és mennyi juthat, hanem az üzlet tulajdonosa, üzemeltetője oszthatja fel a díjat, részesítve abból például a mosogatókat, a takarítókat és a szakácsokat is. Mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy a vendég jól érezhesse magát az étteremben.

Ez tehát egy egyenes és átlátható rendszert teremtene. Ha a vendég nem elégedett az adott szervizzel, az nem függ össze a szervizdíjjal. Ha megreklamálja az ételt, kedvezményt kaphat a helyszínen. A lépésnek mindenképpen fehérítő hatása lenne a gazdaságra, elég csak arra gondolnunk, vajon hány munkavállaló vallja be évente az adóhatóság felé, hogy mennyi borravalót kapott - tette fel a kérdést Könnyid László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!