Hírek

2017.04.23. 13:46

Újra az Úr szolgálatában az egerszegi orgona

Zalaegerszeg - Az Úr szolgálatába állhatott újra a megyeszékhelyi evangélikus templom orgonája, amit vasárnap a délelőtti istentiszteletet követően koncerten már be is mutattak.

Arany Gábor

A felújítással a hívek régi vágya teljesült, fogalmazta meg Zsugyel Kornél lelkész. A munkálatok 2,5 millió forintos költségéhez a város is hozzájárult 500 ezer forinttal, tudtuk meg a Balaicz Zoltán polgármestertől. Ez azt összeget a történelmi egyházak szokásos éves támogatásán felül nyújtotta az önkormányzat.

A hangszert az ország valaha volt legjelentősebb orgonagyára, az Angster József és Fia készítette Pécsett, száz évnél is régebben, mondta el a munkálatokat végző BKM orgonaüzem mestere, Békés Balázs. Az évtizedek során több több karbantartáson is átesett a hangszer, de már megérett az idő a teljes felújításra, magyarázta a Dunakeszin 25 éve működő hangszerépítő cég szakembere. Szavaiból kiderült, az összes szeleprendszert, bőrözött alkatrészt felújították, ami azt jelenti, hogy a 320 síp és a levegő szabályozásában szerepet játszó elemekhez hozzányúltak.

Békés Balázs, Zsugyel Kornél és Dankos Attila (b-) a felújított orgonánál Fotó: Pezzetta Umberto

A több száz órás munka során megtörtént a játszótér teljes rendbetétele, az egész szerkezet kitisztítása, tette hozzá. Mint elmondta, az orgona érzékenyen reagál a levegő hőmérsékletére, tisztaságára, ezért évente szükséges lenne karbantartásra. Minden egyes sípja önálló hangszernek tekinthető, külön hangolást igényel és mire az elsőtől eljutnak az utolsóig, szinte lehetne is újrakezdeni. tette hozzá A felújítás után az első koncertet a zalaegerszegi orgonaművész, Dankos Attila adta. Buxtehude, Pachelbel és Bach művek hangjai töltötték be a templomot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!