Hírek

2017.06.30. 15:16

Dr. Kádasi János, a traumatológia nyugdíjba vonuló osztályvezető főorvosa kapta a legmagasabb elismerést

Zalaegerszeg - A Semmelweis nap a honi egészségügy legnagyobb ünnepe, ez alkalomból pénteken három zalai kórház is megemlékezett az anyák megmentőjéről.

Magyar Hajnalka

Zalaegerszegen a Télikertben zajlott a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ünnepsége. Elsőként dr. Nagypál Tamás szakorvos-jelölt mondott beszédet, méltatva Semmelweis Ignác életművét, amit 2013-ban a Világemlékezet részévé fogadott az UNESCO. Kiemelte, Semmelweis avval váltotta ki kollégái indulatait, hogy túl egyszerű megoldást kínált egy súlyos problémára. Mossunk kezet, fertőtlenítsünk... A történelem őt igazolta. Sorsa ma is tanulsággal szolgál, amely arra int bennünket, őrizzük meg a nyitottságot az új, a bevett gyakorlattól eltérő, innovatív eljárások iránt. Szavait követően Vigh László országgyűlési képviselő lépett a mikrofonhoz, s köszöntötte a „világ legszebb foglalkozását" űző egészségügyieket. Az ágazat támogatásáról szólva elmondta, az elmúlt 6,5 évben 500 milliárd forinttal gyarapodott a honi egészségügy, ezen belül 9 milliárd jutott a megyei kórháznak. A béreket illetően ugyancsak kedvezőnek ítélte a kilátásokat, hiszen a 2016-2019 közötti időszakban az ápolók 65 százalékos emelésre számíthatnak, az orvosok és gyógyszerészek vonatkozásában pedig 2 év alatt 202 ezer forintos emelést említett.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórházért Emlékplakettet dr. Kádasi János, a traumatológia nyugdíjba vonuló osztályvezető főorvosa vehette át dr. Halász Gabriella főigazgatótól Fotó: Pezzetta Umberto

Beszédét követően video-összeállítás pörgött a tavalyi Semmelweis nap óta történt kórházi eseményekről, fejlesztésekről, majd Dr. Halász Gabriella főigazgató osztotta meg a közönséggel ünnepi gondolatait. Munkájuk számokba foglalható részéről elmondta, a betegforgalom tovább nőtt, az előző évinél 200-al több műtét zajlott, az egynapos beavatkozások száma pedig meghatszorozódott. A protézisműtéteknél rövidültek a várólisták, csípőnél a korábbi 1,5 év helyett 8 hónap türelmet kérnek a betegtől, térdízületnél pedig 3-ról 1,5 évre feleződött a várakozás. Ismertette a bevezetett korszerű gyógyító eljárásokat, s jelezte, hamarosan megkezdheti működését az új alvásdiagnosztikai labor. A gazdálkodásról szólva elmondta, a kórház tavaly kikerült az adóssággal küzdő intézmények köréből, s ez elsősorban nem a kiadások csökkentésének, hanem a bevételek növekedésének (havi 80 millió forinttal) köszönhető. Zárásként arról beszélt, hogy a meglévő gondok kiküszöbölésére a jelenlegi szervezet átalakítása, modernizációja kínálhat hathatós megoldást.

A kitüntetések, kinevezések átadása következett. A kórház Emlékplakettjét idén dr. Kádasi János, a traumatológia nyugdíjba vonuló osztályvezető főorvosa érdemelte ki. A Zala Megyei Szent Rafael Kórházért Oklevelet 7 fő - Borsosné Havadi-Nagy Violetta, Csontos Mária, Fodorné Németh Éva, dr. Kádasi László, dr. Nagy Erzsébet, Séfer Marianna, Sümeginé dr. Kemény Teréz - kapta meg, főigazgatói dicséretben 19-en részesültek. (A díjazottak és kinevezettek teljes listáját alább közöljük.)

K I T Ü N T E T É S E K

2017. évi Semmelweis Nap alkalmából

 

ZM-i Szent Rafael Kórházért Emlékplakett

Dr. Kádasi János (oszt.vez. főorvos, Traumatológia)

 

ZALA MEGYEI SZENT RAFAEL KÓRHÁZÉRT OKLEVÉL

Borsosné Havadi-Nagy Violetta  (vez.áp.h., Sürgősségi O.)

Csontos Mária (diplomás ápoló, II. Belgyógyászat)

Fodorné Németh Éva (adminisztrátor, Koordinációs I.)

Dr. Kádasi László (főorvos, Szülészet)

Dr. Nagy Erzsébet (jogász, Jogi Iroda)

Séfer Marianna (vezető ápoló, Neurológia)

Sümeginé Dr. Kemény Teréz (oszt.vez.főorvos, Bőrgyógyászat)

 

FŐIGAZGATÓI DICSÉRŐ OKLEVÉL

Bajzik Tímea (aneszt.szakassz., Aneszteziológia)

Csuka Gábor (vez.áp.hely., Traumatológia)

Ferencz Attila Zoltánné (ápoló, Ált. Sebészet)

Gellén Rita (terapeuta, Pszichiátria)

Hajdu Livia (kézbesítő, Koordinációs I.)

Házi Béláné (gyermekápoló, Gyermek O.)

Herczeg Lajos (okj ápoló, Krónikus belgy.)

Hóborné Szalay Gabriella (szövettani assz., Patológia)

Karakainé Gyulasi Ildikó (asszisztens, Szemészet)

Karáth Ferenc (művezető, Üzemeltetési O.)

Kiss Andrea (orvosírnok, Onkológia)

Dr. Kiss Ildikó (főorvos, Gyermek O.)

Kovácsné Kozári Margit (betegirányító, Fiziotherápia)

László Lászlóné (részlegvez.assz., Tüdőgondozó)

Dr. Paár Gabriella (szakorvos, Pszichiátria)

Pajor-Tóth Anita (s. asszisztens, Bőrgyógyászat)

Pető Annamária (konyhai kisegítő, Élelmezés)

Szabó Adrienn (okj ápoló, I. Belgyógyászat)

Tompa Lászlóné (irodavezető, Minőségirányítás)

 

MINŐSÉGÜGY TERÜLETÉN VÉGZETT MUNKÁÉRT

Csiszárné Pusztai Mária (vezető ápoló, Fül-orr-gége)

Dr. Kovács Tamás (főorvos, Aneszteziológia)

 

NÍVÓDÍJAK

Dr. Tóth Zoltán, dr. Vinkler Márta

Dr. Kósa Dezider, dr. Gelencsér Éva, Palotai Ágota, dr. Gasztonyi Beáta (megosztott II. hely)

Dr. Császár Tamás (megosztott II. hely)

 

ADJUNKTUSI KINEVEZÉSEK

Dr. Árvai Arnold (Traumatológia)

Dr. Goldfinger Jenő (Szül-Nőgyógy.)

Dr. Györe Imre (Szül-Nőgyógy.)

Dr. Harmath Vera (Gyermekosztály)

 

FŐORVOSI KINEVEZÉSEK

Dr. Fenyősi Zoltán (Intenzív)

Dr. Horváth Tihamér (Szül-Nőgyógy.)

Dr. Kellermann László (Intenzív)

Dr. Kovátsné Dr. Bretus Angelika (Intenzív)

 

Rezidensek oklevele

Dr. Gombocz Károly (részlegvezető főorvos, szívsebészet)

 

MESZK elismerő oklevél

Csontos Mária (diplomás ápoló, II. Belgyógyászat)

 

Zala Megyei Orvosi Kamara Zala Megyei Területi Szervezetének oklevele

Dr. Darabos Judit

Dr. Bakler Ferenc

Dr. Hanis Antal

Dr. Mészáros Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!