Hírek

2017.07.09. 10:09

Nemespátrói ifjú hölgy lett szombaton Zalakaros Kannavirág Királynője

ZALAKAROS - Nemespátrói hölgy nyerte a fürdővárosban szombaton megrendezett 5. Kannavirág Királynő-választást.

Horváth-Balogh Attila

A várossá nyilvánításának 20. évfordulóját ünneplő Zalakaros emblematikus virága a kannavirág, amelyből évről évre több, mint 30 ezer tő díszíti a közterületeket. Immáron 5 éve az is hagyomány, hogy a kannavirág nyílásakor megválasztják Zalakaros legszebb virágszálát, a Kannavirág Királynőt. Most több, mint ötvenen jelentkeztek az előválogatásra, s a mezőnyből húszan jutottak be az online szavazásra, akik közül végül 10 lány a döntőben versenghetett a zsűri kegyeiért.

Utóbbit Sütő András színész, Styaszni Dóra, a tavalyi szépségkirálynő, Varga Viktor énekes, Balassa-Szökrönyös Éva főszerkesztő, valamint Illés László filmrendező-producer alkotta. A Kannavirág Királynő-választásnak keretet adó show-t Varga Izabella és Szőke Zoltán színművészek vezették. A lányoknak előbb laza utcai öltözékben, majd fürdőruhában, végül esélyiben kellett megmutatniuk magukat a strandfürdő bejárata előtt felállított színpadon. A bikinis szetteket és az estélyiket Dudik Szonja divattervező, modell kifejezetten a szépségversenyre tervezte.

Az estet színesítette fellépésével az Enter Breakers-formáció, Nagy Jonathan, illuzionista és társa, a 11 éves Várkonyi Daren; Varga Viktor énekes pedig minikoncerttel örvendeztette meg a közönséget.

Szaluter Tünde, Bogár Szabina és Kőhalmi Vivien
Fotó: Gergely Szilárd

Eközben a zsűri dolgozott és értékelt, s a show végére elkészült az eredménnyel. A Pest megyei Dányból érkezett, 28 esztendős Szaluter Tünde lett a második udvarhölgy. Az első udvarhölgy címet a zsűri a 19 éves szombathelyi Kőhalmi Viviennek ítélte oda. Az idei Kannavirág Királynő pedig a 21 éves nemespátrói Bogár Szabina lett.

– Nem számítottam rá, hogy megnyerem a versenyt – mondta kérdésünkre a győztes, aki a Pécsi Tudományegyetemen népegészségügyi ellenőrnek tanul. – Már több ilyen megmérettetésen is részt vettem, a Zala Szépén 2013-ban 2. helyezett lettem, illetve közönségdíjas. 2015-ben indultam a Kaposvár Szépén, ahol szintén 2. helyezett és különdíjas lettem. Ezért most ide úgy jöttem, hogy ez lesz az utolsó versenyem, az se baj, ha a 2. helyet szerzem meg itt is. Ezért igen örülök az első helyezésnek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!