Hírek

2017.04.12. 08:43

Kölcsönös előnyök együttműködésben

Zalakomár – A helyi általános iskola nemrég együttműködést kötött Szlovéniában, a lendvai kétnyelvű iskolával. Ez a megállapodás egyebek mellett, a pályázatokon és programokon való közös indulásra is kiterjed.

Pásztor András

Mint azt Szakáll Tibor, a Zalakomári Általános Iskola igazgatója elmondta: a két intézmény vezetősége a közelmúltban, pontosan április 7-én írta alá az együttműködési szerződést.

Szakáll Tibor, a zalakomári iskola igazgatója (jobbról középen) és a lendvai iskola vezetői éppen aláírják a megállapodást Fotó: Zalakomári Általános Iskola

– A szerződés egyfajta kapocs a két iskola között is, hiszen lehetőséget biztosít a tanulók és nevelők közös programjainak megvalósítására – mondta az igazgató, aki hozzátette: vállalásuk kiterjed a Magyar Kultúra Napja, a Költészet Hete, a Magyar Nyelv Napja, a Romák Világnapja programokon való részvételre és nyilvános szereplésre. – Emellett a diákok kölcsönösen megismerhetik a muravidéki magyar irodalom, illetve az anyaországi irodalom jelenkori képviselőit, illetve az általuk írt műveket, hiszen a program kiemelten épít a népi, illetve nemzeti hagyományok megőrzésére, ápolására.

Mint megtudtuk: a két iskola a jövőben olyan uniós pályázatokon is közösen indulna, amelyek elősegíthetik a tanárok, tanítók kölcsönös szakmai és módszertani tapasztalatcseréjét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!