Hírek

2017.03.19. 10:01

Közös megérzések nélkül is boldogok - Az Ikrek havában születtek és ikrek

Zalasárszeg - A 17 éves Szatai Henriett és testvére, Anna megszólalásig hasonlít egymásra, mégis sok mindenben különbözik.

Benedek Bálint

- Az óvodában mindenki csak a fejét vakarta vagy megdörzsölte a szemét, ha megpillantott bennünket - mondták egyszerre. - A helyzetet tovább súlyosbította, hogy édesanyánk mindig egyforma ruhába öltöztetett bennünket. Aki jól figyelt, észrevehetett egy könnyítést, mégpedig, hogy különböző színű fülbevalót hordunk. Aztán az általános iskolában már eltérő dolgok iránt érdeklődtünk és öntudatra ébredtünk.

A tinédzser lányok 1999. május 30-án látták meg a napvilágot. Anna 9 órakor, húga, Henriett öt perccel később érkezett.

- A Mező-gimnáziumban egy osztályba járunk, az osztálytársak már igen, de a tanáraink még mindig nem tudták megjegyezni, ki kicsoda - mosolyogtak. - A srácok a folyóson és az utcán még most is összezavarodnak, hogy éppen kit látnak, de udvarlás terén soha nem éltünk vissza a helyzettel. Nem is lehetne, hiszen eltérő az ízlésünk, szinte biztos, hogy ugyanabba fiúba nem szeretnénk bele.

Szatai Anna (balról) és Henriett. Egy osztályba járnak, ami nem könnyíti meg a tanáraik helyzetét
Fotó: Gergely Szilárd

Tavaly Balatonfenyvesen a keresztapjuk fagylaltozójában segítettek. Eléggé összezavarták a vendégeket, akik azt hitték, a csinos felszolgálólány nem normális, hogy mindig más ruhában szolgálja ki őket.

A lányok is olvastak arról, hogy az egypetéjű ikrek esetében gyakoriak a közös megérzések. Azonban bármennyire is figyeltek különféle jelekre, eddig ilyenben nem volt részük. Elmondásuk szerint talán a bajban összetartóbbak, mint más testvérek, s olykor egyszerre szólalnak meg, ám a belső tulajdonságaik alapján olyanok, mint a tűz és a víz. Anna mindig jó kislány, bár bizonyos feladatokban lusta, Heni viszont vagányabb, lázadóbb s egyben türelmetlen típus.

A továbbtanulás terén is eltérő álláspontot képviselnek: Annát a közgazdaság, húgát pedig inkább a vendéglátás, azon belül a mixerkedés érdekli a legjobban.

Mára külső megjelenésüket tekintve is nagyobb lett a szakadék köztük. Heni a jóval sportosabb, lazább stílust kedveli, Anna a nőiesebb vonalat képviseli, és főleg színes ruhákat hord.

- Az biztos, hogy mindketten nagyszájúak vagyunk, szeretjük a horrorfilmeket, melyek nézése közben egyszerre rémülünk meg - tették hozzá. - S bár a külső tulajdonságainkat tekintve valóban nem mindennapi testvérpárt alkotunk, az biztos, hogy sokat civakodunk, de az élet minden területén számíthatunk egymásra, ami mindennél többet ér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!