Hírek

2016.12.08. 15:38

Zarándokhely lehetne

Nagykanizsa – A város központi temetőjében lévő katonai parcella emlékhely lehetne a helyi katonai hagyományőrzők szándéka szerint.

Horváth B. Attila

Az önkormányzat nemrég határozott arról, hogy pályázatot nyújt be az ezer sírból álló parcella síremlékei és a terület közepén található emlékmű felújítására. A katonai temetőben a városban működött hadikórházban elhunytakat helyezték örök nyugalomra. Most a Honvédelmi Minisztérium írt ki olyan pályázatot, amely forrásokat biztosít az első világháborús sírok rendbetételéhez.

A város erre pályázik, a törekvést támogatják a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagyság 17-es és 48-as katonai hagyományőrzői, akik azt szeretnék, ha a parcella egyfajta nemzeti zarándokhellyé válhatna, olyanná, mint amilyen létrejött Ostffyasszonyfán, ahol 6 nemzet tízezernél is több katonája nyugszik.

– Örülünk annak, hogy az önkormányzat is mellénk áll abban a munkában, amit már évek óta folytatunk – bocsátotta előre a katonai parcellánál Druskóczi István hagyományőrző hadnagy. – Az elmúlt időszakban egyre többeket sikerült megmozgatni és az itt nyugvó hősöket tisztelő önkéntesekkel tisztítottuk meg a sírokat, illetve rendszeresen katonai tiszteletadással adózunk az emlékük előtt. Legutóbb halottak napján voltunk itt – mondta Druskóczi István.

Druskóczi István és Pető Attila a központi sírkert katonai parcellájánál
Fotó: Horváth-Balogh Attila

Társa, Pető Attila (aki szintén hagyományőrző hadnagy) jelezte: Ostffyasszonyfán a vitézi rend egy tagja hívta fel a figyelmet a katonai temető megóvásának fontosságára, s a minisztérium ott is támogatta a felújítást.

Ha a kanizsai önkormányzat pályázata nyer, az obeliszk gránitlap burkolatot kap, az összes katonai sírkő felületét megtisztítják és új gránit fedlapokat helyeznek fel rájuk. A központi emlékműhöz vezető sétányt térkővel burkolják. A munkálatok közel 32 millió forintot igényelnek.

A Halis István Városi Könyvtár igazgatója, Czupi Gyula a maguk eszközeivel igyekszik segíteni a munkát.

– Megnéztük a parcellában nyugvó katonák névsorát, s kollégáim most azon gondolkodnak, hogyan lehetne visszaállítani az eredeti, még nem magyarított neveket – mondta. – A korabeli híradások alapján rekonstruálható a katonai parcella születése is. 1916-ban, amikor a hadikórházat létrehozták, a Zala arról számolt be, hogy a pozsonyi katonai parancsnokság 3000 sírhelyes temető kialakítására kért engedélyt a várostól.

1924 augusztusában pedig már arról írt a Zalai Közlönyben Barbalits Lajos, hogy „Nagykanizsa hősi temetőjében is emléktáblával kell megörökíteni minden egyes hősi sírt külön-külön. Fel kell jegyezni minden hant alatt pihenő nevét, hogy ne vesszék el soha az utókor számára azok emlékezete, kik utolsó csepp vérüket is otthagyták áldozatul a harcok mezején.” Az is kiderült: Zala vármegye alispánja közpénz híján elrendelte, hogy az emléktáblák költségét gyűjtéssel kell előteremteni.

Azt gondolom tehát, elegendő információval rendelkezünk ahhoz, hogy keretbe helyezve a háborús parcella történetét, valódi katonai emlékhely jöjjön létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!