Hírek

2015.12.22. 16:45

Zenés karácsonyváró a megyei kórház új kápolnájában

Zalaegerszeg - Első alkalommal rendeztek zenés karácsonyváró programot kedden a Zala Megyei Kórház újonnan kialakított imatermében.

Magyar Hajnalka

Mint dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója elmondta, az egészségügyi intézményben zajló nagy beruházás tette lehetővé, hogy több évtizednyi szünet után ismét kápolnájuk legyen.

- Szeretnénk, ha ez a hely a betegek és a dolgozók számára is lelki központ lehetne, segítve a gyógyulást és a feltöltődést. Egy kórház karácsonykor is kórház, s műtéteket ugyan nem tervezünk az ünnep idejére, de hazaengedni mindenkit azért nem lehet. A bent maradóknak, valamint az ünnepet munkával töltő kollégáknak kívántunk e módon is lehetőséget teremteni a lelki elmélyülésre - nyilatkozta lapunkak dr. Halász Gabriella.

A programon elsőként dr. Hóbor Erzsébet, Zalaegerszeg díszpolgára elevenítette fel a kápolna múltját.

A résztvevők Ocsovai Grácián ferences szerzetest hallgatják a kórház újonnan emelt imatermében
Fotó: Pezzetta Umberto

A kórház kápolnájában ezt követően Ocsovai Grácián ferences szerzetes, Török Zoltán református lelkész és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, Sziráki Péter és Boncz Dorka által tolmácsolt illő zeneszámok kíséretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!