Homokkomárom

2016.07.01. 13:20

Tábori napok a templomnál

Homokkomárom – Az ország szinte minden részéből érkeztek fiatalok a Nyolc Boldogság Közösség Tábor Hegyi Napok programjára. A résztvevők – közel százötvenen – az Úrral fűzik szorosabbra kapcsolatukat az öt napon át tartó lelki vakáció során.

Szabó Zsófia

Immáron huszadik alkalommal invitálták a közösség nővérei a homokkomáromi kegytemplom környékére a kamaszkorú és a huszonéves fiúkat, lányokat. Ám ifjú felnőttek is érkeztek a Tábor Hegyi Napokra, segítőként.

– Idővel szép nagy családdá váltunk, amely évente gyarapodik új tagokkal. Nem csak a Kaposvári Egyházmegyéből, hanem – többek közt – Kecskemétről és Felvidékről is érkeztek hozzánk – mondta Mikovics Krisztina nővér, a Nyolc Boldogság Közösség vezetője, a program főszervezője.

Fürjes Panka, Berényi Mirjam, Berényi Eszter, Miklós Réka, Garai Gabriella és Király Anita Mikovics Krisztina nővérrel beszélget Fotó: Szakony Attila

–Az itt töltött idő alatt a fiatalok még inkább elmélyülnek hitükben, ezáltal lelkük is erősebbé válik – tette hozzá.

A tábornak minden évben van egy „fő” témája: az idei Isten nagy irgalmát hangsúlyozza.

– A csoportos foglalkozások is e sugallatra „épülnek” – jelezte Krisztina nővér. Azt is, hogy tartalmas, lélekerősítő a tábori lét a résztvevők számára.

– Közös imádságok, szentségimádások, meghitt beszélgetések hozzájárulnak a fiatalok hitének megszilárdításához – folytatta a tábor főszervezője. – Az erdőben történő, szemlélődő séták szintén, melyek során sétálva imádkozunk az Úrhoz. Eközben persze barátságok is szövődnek – árulta el Krisztina nővér.

A Tábor Hegyi Napok programpalettájából természetesen nem marad ki a játék és a sport sem.

Csakúgy, mint a vallásra s a hitre épülő előadások, melyeket már nem csak a nővérek és a lelki atyák tartanak. Sok olyan fiatal gondolatait is meghallgathatják a táborlakók, akik „régi” táborozóknak számítanak.

A budapesti Sümeghy Kata és Farkas Emánuel nyolc éve vesz részt minden nyáron a lelki programon.

– Ez az év legfontosabb eseménye számunkra – mondták – mivel nem a hétköznapok gondjaival kell törődnünk, hanem reggeltől estig az Urat szolgálhatjuk – így a két fiatal.

– Valamint, nem csak barátokra, testvérekre is lelünk – tette hozzá Kata és Emánuel. Azt is, hogy sokan – ők is – a táborban töltött idő alatt döntötték el, hogy később sem távolodnak el Isten szolgálatától. Kata a ferences rend olasz tolmácsa, és Rómában tanult egyháztörténetet, míg Emánuel a Piarista Tartományfőnökségnél dolgozik.

Egy cserfes kiskamasz, Fürjes Panka, a fővárosból érkezett, s először látogatott el Homokkomáromba.

– A szeretteimtől hallottam a táborról – mondta a tizenhat éves hölgy. – Már tudom, jövőre is eljövök, mert a közösségtől igazi lelki táplálékot kapok útravalóul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!