Horoszkópok

2016.09.25. 19:55

Napi horoszkóp - A Kos már nagyon vágyik egy beszélgetős estére

Nézze meg mit ígérnek Önnek a csillagok!

Heffler Péter

Kos (március 21.–április 20.) – Már nagyon vágyik a barátai társaságára, egy beszélgetős estére. Ma este végre lehetősége nyílhat találkozni velük, még ha rövidebb időre is. Még a héten bepótolhatnak majd mindent.

Bika (április 21.–május 20.) – Nagyon fontos, hogy mennyire lesz képes higgadt maradni ma, és békében lenni saját magával. Apró bosszúságok zavarhatják a nyugalmát, amiken amúgy könnyen túl tudna lendülni.

Ikrek (május 21.–június 21.) – Szerelmi életében erős változás állhat be. Teljesen pozitív irányváltásról van szó, így például kedvesével komolyabbra fűzhetik a kapcsolatukat az elkövetkezendő napokban.

Rák (június 22.–július 22.) – Ma minden egyes apró sikerért kőkeményen meg kell majd dolgoznia. Azonban így lesz csak igazán remek este kikapcsolódni és a fárasztó nap után nyugovóra térni.

Oroszlán (július 23.– augusztus 23.) – Olyasmibe fogott, amiből már egyáltalán nem látja a kiutat, pedig mostanra már be kellett volna fejeznie. Kérjen segítséget valakitől, vagy ha felajánlják, legalább fogadja el.

Szűz (augusztus 24.– szeptember 23.) – Ma akkor tudja majd a legtöbbet kihozni magából, ha képes lesz leküzdeni az előítéleteit. Csakis a cél lebegjen a szemei előtt, az majd segít átlendülni a nehézségeken!

Mérleg (szeptember 24.–október 23.) – Bár még friss a kapcsolata a párjával, de elég érzéki ahhoz, hogy végre megszabaduljon a gátlásaitól és átadja magát a szerelemnek. Ne legyenek kétségei magában!

Skorpió (október 24.–november 22.) – Családtagjaival szemben nem ártana kicsit türelmesebbnek lennie, mert otthoni modora hagy némi kívánnivalót maga után. Könnyen eltávolodhatnak így egymástól.

Nyilas (november 23.–december 21.) – Ha van párja, tudassa vele ma minél többször, hogy mennyire szereti. Az érzelmeinek nehézkes kinyilatkoztatásával csak elbizonytalanítja kedvesét.

Bak (december 22.– január 20.) – Folyamatos tervezéssel telnek mostanság a mindennapok és szinte csak a jövőjét fürkészi. Azonban közben éljen a mának is, és ne csak arra vágyjon, ami még nincs.

Vízöntő (január 21.– február 20.) – Alaposan gondolja végig, hogy mit szeretne, és ha megszületett a döntés, mindenáron vigye is véghez. Legyen az akármilyen nehéz is, és legyen szó akármiről! Harcoljon érte!

Halak (február 21.– március 20.) – Egy apró lépésre van egy olyan feladat befejezésétől, amiről nem gondolta, hogy valamikor is végezni fog vele. Vegyen egy utolsó lendületet, és küzdje le az utolsó akadályt is!

Címkék#horoszkóp

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!