Horoszkópok

2016.07.08. 19:46

Napi horoszkóp: A Vízöntő hétvégén ne idegeskedjen munkahelyi gondokon

Nézze meg, mit ígérnek Önnek a csillagok!

Heffler Péter

Kos (március 21.–április 20.) – Remekül érzi magát mostanság, aminek az az oka, hogy a munkahelyén minden rendben van. Azonban a hétvégén eszébe jut egy kisebb hiányosság, ami nem hagyja nyugodni.

Bika (április 21.–május 20.) – A környezetéből többen is a kedvében akarnak járni. Először maga sem tudja mire vélni a dolgot, de aztán rájön, hogy ezeken az embereken maga mindig segített, és viszonozzák.

Ikrek (május 21.–június 21.) – Fontosnak gondolja, hogy ott álljon az ismerőse, barátja mellett, amikor neki szüksége lehet a segítségre. Még akkor is így tesz, ha nem kérték rá, és hétvége lévén lenne más dolga is.

Rák (június 22.–július 22.) – Örüljön, hogy tegnap sikeresen lezárt mindent, így ma nem lenne okos dolog belekapni valamibe, amit így hétvégén jóval nehezebb lenne végigvinni, mint például hétfőn.

Oroszlán (július 23.– augusztus 23.) – Ön elvárja a környezetében élőktől, hogy mindent megtegyenek egy ügy sikerességéért, de közben ön az, aki nem hisz kellőképpen a győzelemben. Így nem is fognak nyerni.

Szűz (augusztus 24.– szeptember 23.) – Fontos, hogy a hétvégét olyanok társaságában töltse, akik sokat jelentenek önnek. Ebben a közegben tud ugyanis saját maga lenni. És most erre van a legnagyobb szüksége!

Mérleg (szeptember 24.–október 23.) – Azt hitte, jóval nehezebb lesz valamivel szembenézni, de ma rájön, hogy valójában hatalmas potenciál lakozik önben, amit ideje lenne kiaknázni.

Skorpió (október 24.–november 22.) – Egész egyszerűen, ha nem akar egy kockázatos üzleti manőverbe belevágni, akkor csak közölje szándékát a felekkel. Megértik vagy sem, mindegy. Ez most nem babra megy!

Nyilas (november 23.–december 21.) – Sajnos még nem értek véget a megpróbáltatásai, és továbbra is hibát hibára halmoz. A legrosszabb, hogy hétvégén sem pihenhet eleget. Viszont valakitől segítséget kap!

Bak (december 22.– január 20.) – Olyan emberekkel vette eddig is körül magát, akikben száz százalékig megbízhat. Így amikor a hétvégén egy titkot készül megosztani velük, tudja, hogy az nem jut tovább.

Vízöntő (január 21.– február 20.) – Hétvégén ne idegeskedjen munkahelyi gondokon! Töltse a szabadidőt barátaival, családjával, hogy kellőképpen ki tudjon kapcsolódni és ráhangolódni a hétfőre.

Halak (február 21.– március 20.) – Ki kell végre állnia a saját érdekeiért, hogy ne csak átnézzenek magán, hanem lehetőséget is lássanak önben. Ehhez csupán erélyesebbnek kell lennie egy kicsit, semmi más!

Címkék#horoszkóp

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!