Hosszúvölgy

2016.07.13. 11:54

Megújult kereszt és néprajzi kiállítás Hosszúvölgyön

Hosszúvölgy - Vasárnap megszentelték a méltó módon felújított keresztet Hosszúvölgy centrumában, a kegyeleti emlék mögötti épületben pedig sváb néprajzi kiállítás várta a látogatókat.

Ziegler Anita

A kereszt megszentelése előtt még körbemutatott a megújult néprajzi kiállítóhelyen Kele Lászlóné, a Hosszúvölgyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. - Az 1900-as évek eleji tárgyak gyűjtése még 2011-ben kezdődött, az akkori nemzetiségi elnök, Tálosi Lászlóné kezdeményezésére - bocsátotta előre Kele Lászlóné.

Baranyai Miklós, Fehér Imre és Hohl László

- Sokáig a volt óvoda épületében tároltuk a gyűjteményt, s nemrég adódott alkalom, hogy berendezzünk egy teljes szobát a székhelyünkön. Mindezt a lakosságnak is köszönhetjük, hiszen ők ajánlották fel az 1900-as évek elejéről származó bútorokat, eszközöket - tudtuk meg. Hangsúlyozta, a kereszt 1903-as állítása is helyi lakosok áldozatos munkájának eredménye volt. - Szabó József és neje, Hohl Anna állítatta a keresztet, valamint saját földjüket ajánlották fel temető létesítésére. Hohl Anna fiatalon, 24 évesen hunyt el, de rövid élete során is nagylelkűségéről tett tanúságot. Még 2014-ben ledőlt az emlékmű feszületi része, így már régóta esedékes volt a felújítás. Végül a német nemzetiségi önkormányzat, az önkormányzat és az egyházközség együttes anyagi támogatásával valósult meg a rekonstruálás - mondta el Kele Lászlóné. A keresztet Molnár Attila plébános áldotta meg, majd a Fűzvölgyi Dalostársak adtak elő egyházi és német énekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!