Kert

2015.08.31. 17:11

A legszebbet keresik - Szép kertek és Virágos Magyarországért verseny

Zalaegerszeg – A megyeszékhelyre látogatott hétfőn a Virágos Magyarországért verseny fő zsűrije, ezzel egy időben pedig egy másik zsűri a legszebb konyhakerteket térképezte fel a városban.

Varga Lívia

– Zalaegerszeg évről évre rendkívüli módon felkészül, és mindig szépen is teljesít – fogalmazott még a bejárás előtt Prutkay János, a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny szervező bizottságának elnöke, aki elmondta: a következő napokban végiglátogatják a régiós zsűrik által az országos döntőbe juttatott településeket. Eredmény október végére várható.

A háromtagú zsűrit – Prutkay Jánost, dr. Bocsi Andreát, a szervező bizottság turisztikai alelnökét és Pádár Tibort, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség elnökségi tagját – Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő fogadta. Köszöntőjükben kiemelték: Zalaegerszeg kész felkészülni, és amennyiben szükséges, további fejlesztéseket megvalósítani a tucatnyi országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak Versenyére, ha a szakemberek értékelése alapján a dobogó legfelső fokán végez az országos megmérettetésen.

Ezt követően  a zsűri prezentációk révén ismerkedett a várossal. Tánczos Zsolt, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi szakreferense az ökováros programot mutatta be és a környezeti nevelés helyi sajátosságairól szólt. Takácsné Czukker Szilvia, a műszaki osztály vezetője a város fejlesztési stratégiáit részletezte, kitérve a strandot, az uszodát, Gébártot és a falumúzeumot érintő tervekre. Bogár Beáta nemzetközi és idegenforgalmi szakreferens turisztikai helyzetképet adott, leszögezve: deklarált cél, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezzen a város a turizmusfejlesztésre, amihez a természeti környezet kiváló alapot adhat.

A zsűri – Pádár Tibor, dr. Bocsi Andrea és Prutkay János – a Csipke Parkolóház tetőkertjét is megnézte. Tánczos Zsolt környezetvédelmi szakreferens (balra) tartott rögtönzött ismertetőt számukra.

– Zalaegerszeg 2002 óta vesz részt a Virágos Magyarországért versenyen, s a regionális zsűri értékelése alapján a fő zsűri tavaly és idén is ellátogatott hozzánk – ezt már Gecse Péter alpolgármester mondta a programhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, a megmérettetés értékelési rendszerében nagy súllyal szerepelnek például az egyes intézmények környezetvédelmi programjai, a hulladékgazdálkodás, a zöldfelület-fejlesztés és a különféle közösségi akciók. Az elmúlt időszak tudatos építkezése során a város mindennek igyekezett maximálisan megfelelni, hangsúlyozta az alpolgármester. – Bízunk abban, hogy a szakmai prezentációk és a helyszíni bejárás együttesen meggyőzik a zsűrit, és végre sikerül felállnunk a dobogó legfelső fokára.

– Igyekeztünk maximálisan felkészülni a zsűri látogatására, a forró és rendkívül száraz időjárás azonban komoly kihívás elé állított bennünket. Szinte egész nyáron minden éjszaka locsoltunk, csak így sikerült megóvni a virágokat – mondta Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. – Idén számos új növényt ültettünk, így például díszkölest, kutyatejet, bársony-, kúp- és tortavirágot. A díszérték és a színharmónia mellett a fajták kiválasztásában döntő szempont volt a tűrőképesség, s figyeltünk arra is, hogy a növények nagy részét környékbeli termelőktől szerezzük be. Új attrakcióként pedig a Kossuth utcán a favédő rácsokra önöntözős virágládákba balkonnövényeket ültettünk, amiről számos pozitív visszajelzés jött.

A zsűri a városházán tartott megbeszélés után belvárosi sétára indult érintve a Dísz és az Európa teret, ellátogattak a falumúzeumba, s egy kisbusszal tettek egy nagyobb kört a városban.

Egy másik zsűri pedig a zalaegerszegi konyhakerteket vette górcső alá, a város ugyanis idén először csatlakozott a Magyarország legszebb konyhakertje elnevezésű programhoz. A hét kategóriában meghirdetett kezdeményezésre húsz magánszemély, illetve egyesület, csoport jelentkezett. A kerteket Kálmán István mezőgazdasági szaktanácsadó és Csalló Erika biotermelő járja végig. Tegnap a Szent László utcai Óvodába, majd egy magánszemélyhez, Krizmásics Lászlóhoz és a Bandi Cica Óvodába látogattak. Eredményhirdetés szeptember közepén lesz.

Krizmásics László (balra) kertjében Kálmán István  mezőgazdasági szaktanácsadóval. Fotó: Katona Tibor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!