Kert

2015.10.01. 11:39

Egymást segítik a növények - Két díjat is nyert a legszebb konyhakertek idei versenyében

Zalaegerszeg – Háromszintes fűszerkert, könnyen átlátható és művelhető ágyások, hozzájuk helyben termelt trágya.

Arany Gábor

Röviden így is leírható Visi Zoltánné kiskertje. A zalaegerszegi asszony a Magyarország legszebb konyhakertje verseny helyi fordulójában kategóriája és a zsűri szakmai díját is elnyerte.

A páterdombi családi ház kertjét gyerekzsivaj töltötte be érkezésünkkor, épp a közeli Radnóti óvoda apróságai ismerkedtek a növényekkel. Egyetlen óra alatt négy csoport, közel száz lurkó láthatta, hogyan terem az ételbe való. márpedig itt szinte minden van, ami a konyhába kell.

– Régóta érdeklődőm a növények iránt, rengeteg szakirodalmat elolvastam, rendszeresen bújom az internetet, sok hasznos ötlettel gazdagodtam. Tanáromnak tekintem Takács Feri bácsit, aki kertészmérnök, és a legtöbben a zánkai füves emberként ismerik. Az évek alatt virágkötészeti, gyógy- és fűszernövény-termesztői képesítést is szereztem. Ezek után érthető, hogy amikor társasházi lakásból ideköltöztünk, azonnal nekiláttam a kert kialakításának. Ennek két éve – mutatta be a kezdeteket a védőnőként dolgozó Visi Zoltánné, Irénke. Annyit még elárult, a növények szeretetét édesapja plántálta belé, aki vendéglátósként dolgozott, és emellett az idejéből jutott a kertre is. Rengetegféle gyümölcsöt termelt, még eladásra is jutott belőlük. Egy időben ezüstfenyővel is foglalkozott, gyerekként Irénke is ritkította, gyomlálta a kis fákat, postán küldték a csemetéket szét az országba. Sok helyre került Nagy Lajos fáiból, jutott az egerszegi új temetőbe is, bárki láthatja, mára óriásira nőttek.

De térjünk vissza a mába. Első pillantásra is feltűnő az északi fekvésű, a ház által kissé árnyékolt, és alig 80-90 négyzetméteres terület megkapó rendezettsége, az őszi idő ellenére a növények gazdagsága. Az emelt ágyások körül kavicsozott sétány vezet, gyom egy szál se. A trükk: geofólia került alája, így a nedvesség lejut, a talaj nem szárad ki, a napsugarak melegét pedig a kövek magukba szívják és visszasugározzák a környezetüknek.

– A kivitelezésben felbecsülhetetlen segítségemre van a férjem. Az ő kezét dicséri a terület elrendezése, az emelt ágyások elkészítése – mutatott körbe.

Ez utóbbiakból hat készült olyan méretben, hogy könnyedén, derekat kímélve lehessen művelni. A hetedik pedig háromszintes, felülről szinte csillagformát adnak az elforgatott négyzetei, és ebben laknak a fűszernövények.

– Ezzel a kialakítással minimálisra csökkent a munka, szinte csak vetek, öntözök és szüretelek. A talajt kis kapával tudom lazítani, gyomlálni csak ritkán kell, ráadásul a csiga is nehezebben jut fel az ágyásokba – magyarázza.

A kertjében nem használ vegyszert, ehelyett a növényeket olyan társulásban ülteti, hogy segítsék egymást, így dúsabban nőnek, egészségesebbek, jobban tudnak védekezni a kártevők ellen. A letermettek helyére pedig folyamatosan újak kerülnek, figyelembe véve a vetésforgót is, hogy ne szaporodjanak fel a kórokozóik. Ezzel a megoldással az ágyások kihasználtsága is jobb, és a talaj sem szárad ki. Ez utóbbi ellen igen hatásos a talajtakarás, a mulcsozás is, mégpedig olyan anyagból, ami a növényeknek a legjobb, hiszen ezek tápanyagként is szolgálnak. Így kerülnek például aprított fenyőgallyak az eper és az áfonya alá, hiszen azok eredetileg erdei növények.

– Nagyon hasznos még a fátyolfólia is. Tavasszal a friss ültetéseket óvja a hidegtől, nyáron véd a melegtől, kiszáradástól, és a locsoláskor le sem kell venni – magyarázza.

Az északi tájolás miatt az árnyékot kedvelő növények is könnyen elhelyezhetők, a kert végét lezáró apró sziklakert előtt pedig itató várja a madarakat, akik aztán a kártevők ellen is aktívan fellépnek. Irénke három házi szárnyasa, Sopánka, Károgó és Ferdefarkú pedig a tápanyag utánpótlásból veszi ki részé. A tyúktrágya ugyanis nagyon hasznos a kertben. Az adagolása is szinte automatizált. Földbe ásott, kilyukasztott flakonba kerül a matéria, ebbe időnként kis vizet kell önteni, amitől lassan leszivárog a gyökerekhez az éltető ásványi anyag anélkül, hogy „elégetné” a növényt. A hatás szemmel látható, október közeledte ellenére gazdagon terem a paradicsom, sárgállik a paprika, és a többi „kertlakó” is majd kicsattan.

– Fontos számomra, hogy a kert nemcsak hasznos, hiszen szezonban a családnak megtermelem a friss zöldségeket. Emellett mutatós, a színek, formák látványa örömet ad, és ez is jót tesz az egészségünknek – tette hozzá mosolyogva. – Ismerőseim biztatására neveztem a versenybe, remélem meghozom mások kedvét is a kertészkedéshez. A verseny díjaként kapott  ajándékból a levendulasorom kap ágyásszegélyt, mészkőtörmelék borítással – osztotta meg tervét búcsúzóul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!