Keszthely

2017.06.21. 13:36

Irodalom, történelem és ismeretterjesztés - A 77 éves Kardos József 77 verse

77 éves lesz idén, s 77 versét jelenteti meg egy kötetben Kardos József. A nyugdíjas pedagógus aktív életet él: évtizedek óta ismeretterjesztő előadásokat is tart.

Keszey Ágnes

Magyar és történelem szakos pedagógusként kezdett előadásokat tartani Keszthelyen és környékén Kardos József. Ennek már több mint 45 éve, A szereplés soha nem áll távol tőle: már gyermek-és ifjúkorában rendezvényeken szavalt. Mint felidézte, amikor még működött a TIT, felmérték, mi iránt érdeklődnek leginkább az emberek, ennek alapján a 19. századi és 20. század eleji irodalomról és évfordulókhoz köthető történelmi eseményekről beszélt. Idősotthonokban, kistelepüléseken is sok előadást tartott.

Írói nevén Kardos Gy. József legutóbb megjelent kötetét, A Véletlen című novella- és humoreszkgyűjteményt mutatja
Fotó: a szerző

- Számomra a legkedvesebb Arany, jól jött az idei évforduló (200 éve született). Azért is áll szívemhez közel, mert nyertem egy országos irodalmi pályázatot: Arany János humoráról értekeztem. Kedvenceim közé tartozik Juhász Gyula, Radnóti, Jókai, Mikszáth, Móricz - sorolta Kardos József, kikről tartana előadást, ha szabadon választhatna. Ünnepi megemlékezések szónokaként is ismert: amikor írja beszédeit, helyi vonatkozások után kutat.

- Minden évben tartom a Hősök napja alkalmából Keszthelyen az ünnepi beszédet és mindig másról beszélek. Miután felfedeztem, hogy az egyik zalaegerszegi huszárszázadban négy keszthelyi volt, elmentem levéltárba és kutattam - mesélte Kardos József, akinek ennek eredményeként született meg a Hősök és Áldozatok napján tartott beszéde. Az alsópáhoki március 15-i ünnepségen ugyancsak egykori helyiekről szólt. A Vajda János Öregdiákok Egyesülete találkozóin rendszeresen felidézi egykori tanáraik életét. A Keszthely életében meghatározó Lackfi család életét is feldolgozza, több előadást, megemlékezést is tartott- e kutatásai eredményeit is rendszerezni szeretné. Kutatja és történelmi háttérrel kiegészítve írja családja történetét, írt számos pályázatra és megjelent több tanulmánya.

- Célom, hogy közelebb hozzam az ősöket, az elődöket - hangsúlyozta. Szépirodalmi vénája is előtérbe kerül. Antológiákban, művészeti folyóiratokban olvashatóak írásai, jelent meg kisregénye, biográfiája, színműve és novelláskötete.

- Talán ősszel megjelenik egy verseskötetem, ami három részből áll: lesz közéleti, magánéleti és egy vicces, humoros rész- e szösszeneteket én badarkáknak hívom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!