Keszthely

2015.10.05. 13:14

Mesés férfiak kurblival és a Rókatündér

Keszthely – Ingyenes filmvetítésekre és közönségtalálkozókra várják az érdeklődőket a hétvégéig: a Balaton Filmfesztiválra.

Keszey Ágnes

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan: e címet viseli a Balaton Színház már több mint egy évtizede minden ősszel megrendezett egész hetes programsorozata: a Balaton Filmfesztivál nyitófilmje. Az ifjú rendező, Reisz Gábor vígjátéka egy fiatalember útkereséséről szól.

Az elkövetkezendő napokban a mozivá váló színházban a filmművészet kiemelkedő alkotásainak kockái peregnek majd a vásznon. A fesztiválon az idén 90 éves Makk Károly munkássága előtt is tisztelegnek. Október 6-án 18.00 órakor az Egy erkölcsös éjszaka, holnap 17.00 órakor az Így, ahogy vagytok című filmet vetítik. Az estek házigazdája az Omega együttesből ismert zenész, Benkő László lesz. Mindkét napon a rendező is jelen lesz. A szerdai filmbemutató után Makk Károly Szeretni kell című könyvének bemutatójával és dedikálással folytatódik a program.

Csütörtökön 17.00 órakor kezdődik a mozi. Jirí Menzel szatíráját, a Mesés férfiak kurblival című filmet láthatják a nézők. Pénteken 17.00 órakor a közelmúlt egyik legsikeresebb, külföldön számos díjat nyert alkotása, a japán mitológia ihlette romantikus vígjáték, a Liza, a rókatündér kalauzolja a nézőket nem mindennapi világba, majd a Keszthelyen született rendezővel, Ujj Mészáros Károllyal találkozhat a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!