Külföld

2017.03.21. 07:18

Savval kezelték a brazilok a romlott húst - Magyarországra is kerülhetett belőle

Akár hazánkba is kerülhetett abból a romlott húsból ami Brazíliából került a nemzetközi piacra.

Erre azután derült fény, hogy pénteken a brazil hatóságok több húsfeldolgozóban is razziát tartottak, mely során kiderült, a cégek romlott árut adott el, és ellenőröket fizetett le. A botrány a világ számos országát érintheti, a rossz húsból több mint 150 országba is juthatott. - írja a vg.hu.

A helyi hatóság a húscégek kapcsán többek között azt kifogásolta, hogy azok az egészségi előírásokat számos esetben megsértve működtek, értékesítésre szánt hústermékeiket pedig vegyszerrel (pl.: savval) kezelték, hogy ne lehessen megállapítani romlottságukat. És hogy mindez ne derülhessen ki, a cégek több mint 30 tisztviselőt és ellenőrt is lefizettek.

Blairo Maggi mezőgazdasági miniszter azt ígérte: hamarosan elkészítenek egy jelentését, amiből kiderül majd, hogy pontosan mely országok kaptak a romlott termékekből, mik voltak ezek, és honnan, melyik cégtől származtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!