Külföld

2016.06.24. 13:57

Brexit: Brüsszelnek üzentek

Nagykanizsa – Nagy-Britannia csütörtökön kilépett az Európai Unióból. A britek döntéséről zalai politikusokat kérdeztünk.

Pásztor András

– A britek szavazataikkal kilyukasztották az EU kisgömböc bendőjét – fogalmazott Zakó László, a Jobbik regionális vezetője. – A népszavazással azok az emberek fejezték ki véleményüket, akik saját bőrükön érezték a mindent behabzsoló, mindent irányítani akaró, az újraelosztást csak önnön érdekei szerint végző hatalom elviselhetetlen nyomását. Az EU tagállamaiban élők eddig is számtalan figyelmeztető lövést adtak le Brüsszelre, de ez most célzott volt. Mindez szolgáljon okulásul mindenkinek, akik az EU-t Európai Egyesült Államoknak képzelték és nem Nemzetek Európájának. Szeretném, ha mindenki – köztük miniszterelnökök, hivatalnokok, véleményformálók – újragondolná az eddig rózsaszín ködbe bújtatott EU lényegét, és saját nemzetük érdekeit vennék végre figyelembe a gátlástalanul nyakunkban lihegő vízfej helyett. Az sem ártana, ha a magyar kormányt nem az zavarná elsősorban, hogy mihez kezdene az esetlegesen hazatérő néhány százezer honfitársunkkal, mert nekik alapvetően is itthon lenne a helyük. Munkát végezve, tisztességes bérért. Miniszterelnökünk pedig korábban tett saját kijelentésére – mely szerint az unión kívül is van élet – ne csak, mint emlékre gondoljon, hanem akár valós lehetőségként is számoljon vele.

Vigh László: Brüsszelnek meg kell hallani az emberek hangját

– Magyarország veszített, hiszen a brit döntés következményeként hazánkban lassulni fog a gazdasági növekedés, kevesebb uniós fejlesztési forrás érkezik és kérdéses, hogy mi történik azzal a 300 ezer honfitársunkkal, akik a szigetországban élnek és dolgoznak – mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője. – Miközben Európa vezetői válságtanácskozásokat tartanak és megoldásokat keresnek, Orbán Viktor csak arról beszél, hogyan kösse össze a britek döntését saját népszavazási kérdésével, a menekültekről. – Amerre Orbán tart, azt nem kívánja Magyarország érdeke, nem kívánja négymillió létválságban élő honfitársunk és nem kívánja 300 ezer Angliában élő és dolgozó magyar állampolgár sem. Eddig azt mondtuk, hogy a kormány által kezdeményezett népszavazás a Fidesz hatalmának bebetonozásáról szól. Tegnap óta új helyzet van. A kormány népszavazási kezdeményezése az Európai Unióból kivezető út első lépése.

Teleki László: A kvótaellenes népszavazás az unióból kivezető út első lépése

Zakó László: Az unión kívül is van élet, s ez akár valódi lehetőség is lehet. Fotó: archív

– Egyetértek Orbán Viktorral, mikor azt mondja, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját és nagyobb tiszteletben kell tartani a nemzeti érdekeket – hangsúlyozta Vigh László, a Fidesz parlamenti képviselője. – Azt gondolom, hogy a britektől ez egy komoly üzenet volt az unió felé, amely nem tudja, hogyan és milyen eszközökkel kell ellenállni a modern kori népvándorlásnak. A britek nem voltak elégedettek azzal a politikával, illetve védelemmel, amit az Európai Unió nyújtott számukra, s aminek végül ez lett az eredménye. Szeretném azonban leszögezni, hogy a Fidesz továbbra is hisz az erős Európában, ám ezek után elengedhetetlen, hogy a tagállamok és a döntéshozók újra átgondolják az unió működését. És kiváltképpen azokra az égető problémákra kell megoldást találni, mint a népességfogyás vagy az integráció. Ez pedig nem lesz egyszerű feladat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!