Külföld

2017.02.24. 13:41

Több ezer háztartás maradt áram nélkül szélvihar következtében

Majdnem tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban, miután péntek délelőtt heves vihar söpört végig az országon, helyenként óránkénti 130-140 kilométeres sebességű széllökések kíséretében, súlyos fennakadásokat okozva a közlekedésben is.

Kokes János/MTI

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) közlése szerint számos járásban szükségállapotot kellett kihirdetni, mert a viharos szél megrongálta a vezetékeket, villanyoszlopokat, fákat csavart ki, aminek következtében sok helyen megszakadt az áramszolgáltatás. A legnagyobb problémákat a Pilseni, a Közép-csehországi, a Pardubicei és az Olmützi régiókból jelentették.

Nyugat-Csehországban néhány helyen megszakadt a regionális vasúti közlekedés, mert a kidőlt eltorlaszolták a vágányokat, más helyeken pedig az áramszolgáltatás hiánya okozott gondokat. Pilsen mellett egy fa az éppen arra haladó autóbuszra zuhant, de súlyosabb sérülés nem történt. A kidőlt fák miatt több alsóbbrendű út is le van zárva.

A hegyekben a széllökések sebessége általában meghaladta az óránkénti 140 kilométert, így a sípályákon gyakorlatilag mindenütt néhány órára le kellett állítani a felvonókat. A meteorológia intézet déli jelentése szerint a legnagyobb vihar a cseh-lengyel határon lévő Óriáshegységben (Krkonose) mérték, ott a szél sebessége elérte a 154 kilométer per órát. Bár a szélvihar fokozatosan enyhül, a turistákat mindenütt arra szólították fel, hogy a nap folyamán ne túrázzanak a magasabban fekvő hegyvidéki területeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!