Külföld

2015.03.26. 15:29

Franciaországi légikatasztrófa - A másodpilóta vélhetően szándékosan pusztította el a gépet (frissítve)

Berlin - A Germanwings német légitársaság franciaországi repülőgép-szerencsétlenségének feltárásában közreműködő német szakértők megerősítik a francia hatóságok megállapítását, miszerint a másodpilóta vélhetően szándékosan pusztította el a gépet - mondta a német közlekedési miniszter csütörtökön Berlinben.

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:

Alexander Dobrindt közölte, hogy a francia hatóságok munkáját a légi balesetek vizsgálatával foglalkozó német hatóság és a Lufthansa szakértői is segítik, és egyetértenek az eljárást vezető marseille-i ügyészség megállapításaival.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a pilótafülke ajtaját az arra jogosult és a szükséges információkkal rendelkező személyek csak akkor nem tudják kívülről kinyitni, ha belülről szándékosan akadályozzák az ajtó kinyitását.

Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy a német hatóságoknak sincs tudomásuk arról, hogy a másodpilótának lettek volna terrorista kapcsolatai. De Maiziere elmondta, hogy az illetékesek már kedden, a katasztrófa napján elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat a nemzetközi partnerekkel együttműködve, és nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a másodpilótával kapcsolatban.

Hozzátette, hogy a Germanwings anyavállalatánál, a Lufthansánál rendszeresen végzett biztonsági ellenőrzések sem eredményeztek gyanús jeleket.

A belügyminiszter elmondta, hogy a lezuhant gép személyzetének valamennyi tagját ellenőrizték, és ez mind a hat fő esetében negatív eredményt hozott, vagyis nem tártak fel biztonsági kockázatot vagy terrorizmusra utaló jelet.

A másodpilóta Brice Robin marseille-i ügyész tájékoztatása szerint Andreas Lubitz, akit a német sajtóban a vonatkozó szakmai előírásoknak megfelelően Andreas L. névvel jelölnek.

Az ARD országos közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Montabaurban, ahol a 28 éves másodpilóta felnőtt, a kisváros közösségét sokkolta a hír, hogy a fiatalember valószínűleg öngyilkosságot követett el, és magával rántott a halálba 149 embert. A másodpilótát nyugodt, kedves embernek ismerték, és sikeres pilótakarrierje révén példaképként tartották számon a helyi vitorlázórepülő egyesületben - számolt be az ARD.

A másodpilóta tizenéves korában szerzett vitorlázórepülőre érvényes engedélyt, és egy szakközépiskola elvégzése után lett a Lufthansa pilótatanonca. A Lufthansa közlése szerint a másodpilóta 2013 szeptemberében csatlakozott a Germanwings légitársasághoz, és azóta 630 órát repült.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépének fedélzetén az eddigi adatok szerint 72 német állampolgár - összesen 150 ember - tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A német állampolgárok túlnyomó többsége, 64 fő Észak-Rajna-Vesztfália tartományból származott.

A tartományi kormány felhívására csütörtökön 10:53-kor - pontosan 48 órával azután, hogy kedden megszakadt a kapcsolat a Germanwings járatával - egy perc csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt szerte Észak-Rajna-Vesztfáliában. Haltern város gimnáziumánál például több százan gyűltek össze a megemlékezésre. A gimnázium 16 tanulója és 2 tanára tartózkodott a lezuhant repülőgépen.

Merkel: "szinte felfoghatatlan dimenziót" jelentenek a másodpilótáról szóló hírek

A német kancellár szerint "szinte felfoghatatlan dimenziót" ad a keddi repülőgép-szerencsétlenségnek az az új értesülés, amely szerint a másodpilóta tudatosan katasztrófába vezette a gépet.

Angela Merkel csütörtöki berlini sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a francia és német hatóságok megállapításai a szerencsétlenségről "minden képzeletet felülmúlnak".

Az ügy háttere még nem ismert teljes egészében, ezért nagyon fontos, hogy a vizsgálat folytatódjon és minden vonatkozásra kiterjedjen - mondta a német kancellár.

Hangsúlyozta: a német hatóságok minden lehetséges segítséget megadnak a körülmények feltárásához. "Tartozunk ezzel mindazoknak, akik életüket vesztették a keddi katasztrófában, és hozzátartozóiknak, akik most rettenetesen szenvednek" - mondta Angela Merkel.

A Germanwings német légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépének fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban.

A német külügyminisztérium csütörtök délután közölt adatai szerint a 150 ember közül 75 német állampolgár volt.

Korábban 72 német állampolgárról volt tudomásuk a hatóságoknak.

A német állampolgárok túlnyomó többsége, 64 fő Észak-Rajna-Vesztfália tartományból származott. A tartományi kormány felhívására csütörtökön 10:53-kor - pontosan 48 órával azután, hogy kedden megszakadt a kapcsolat a Germanwings járatával - egy perc csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt szerte Észak-Rajna-Vesztfáliában. Haltern város gimnáziumánál például több százan gyűltek össze a megemlékezésre. A gimnázium 16 tanulója és 2 tanára tartózkodott a lezuhant repülőgépen.

Franciaországi légikatasztrófa - Házkutatást tartottak a másodpilóta lakóhelyén

Németországban házkutatást tartott a rendőrség csütörtök délután a lezuhant Germanwings-járat másodpilótájának lakóhelyén.

A nyomozók két helyszínen tartottak házkutatást, a másodpilóta düsseldorfi lakásában és abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt - jelentette az n-tv hírtelevízió.

A Franciaországban kedden történt repülőgép-szerencsétlenséget vizsgáló hatóságok megállapítása szerint a másodpilóta valószínűleg szándékosan vezette a gépet katasztrófába. A másodpilóta a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló marseille-i ügyész tájékoztatása szerint Andreas Lubitz.

A 28 éves másodpilóta korábban, a kiképzése idején azért szakította meg hosszabb időre tanulmányait, mert depressziós volt - írta a Frankfuter Allgemeine Zeitung online kiadásában a másodpilóta egy ismerősére hivatkozva. Ugyanerről írt a Passauer Neue Presse című lap is online kiadásában, szintén egy ismerősre hivatkozva.

Andreas Lubitz "megszállott, mindenképpen pilóta akart lenni, de lelkileg labilis, és ezért a kiképzését is megszakította több hónapra" - mondta a Passauer Neue Presse forrása, aki a másodpilóta jó ismerősének nevezi magát.

Lubitznak már az általános iskolában az volt a vágya, hogy pilóta legyen. "Az egész szobáját repülőgép-poszterekkel tapétázta ki, mindenütt Lufthansa-logók voltak" - mondta a lap forrása.

A Germanwings anyavállalata, a Lufthansa adatai szerint a másodpilóta 2008-ban kezdte a képzést, amelyet egyszer megszakított, és végül 2013-ban szerezte meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, és mindent rendben találtak nála - mondta csütörtökön Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy a másodpilóta miért szakította meg a képzést.

Carsten Spohr hangsúlyozta: továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban. A kiválasztás során nemcsak a fizikai és kognitív képességeket, hanem a jelentkező pszichológiai állapotát is vizsgálják.

A Lufthansa-pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC) csütörtökön megerősítette, hogy a cégnél csak a kiválasztási eljárásban végeznek pszichológiai vizsgálatot, és a felvétel után már egyáltalán nem vizsgálják a pilóták lelkiállapotát.

A szakszervezet szerint erre nincs is szükség. A Lufthansa pilótafelvételi eljárása világszerte az egyik legkeményebb a szakmában - mondta Jörg Handwerg, a VC szóvivője. Kiemelte, a pilóták felelőssége, hogy szakemberhez forduljanak, ha lelki gondjuk van. A kollégák pedig figyelnek egymásra, és aki szokatlanul viselkedik, azzal beszélnek és felszólítják, hogy kérjen segítséget szakembertől - mondta a szakszervezet szóvivője.

 

Franciaországi légikatasztrófa - Fehér Ház: nem köthető a terrorizmushoz

Jelenleg úgy tűnik, hogy "nem köthető a terrorizmushoz" a Franciaországban szerencsétlenül járt Germanwings-utasszállító tragédiája - jelentette ki csütörtökön a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön felajánlotta segítségét a gép lezuhanásának körülményeit vizsgáló francia hatóságoknak.

"Készen állunk, hogy teljesítsünk a szerencsétlenség ügyében vizsgálódóknak minden információra és segítségre vonatkozó kérését, mert együttműködünk azokkal a partnerországokkal, amelynek állampolgárai érintettek voltak ebben a tragédiában" - hangzott az FBI közleménye.

A CNN hírtelevízió szerint a francia hatóságok hivatalosan segítséget kértek az FBI-tól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!