Külföld

2017.04.28. 18:45

Lázad a térség az amerikai milliárdos spekuláns ellen

Budapest - Elvenné Lengyelország George Soros amerikai milliárdos szervezeteinek pénzügyi befolyását. Ezzel újabb ország jelezte, nemkívánatos a migrációt segítő tőzsde-spekuláns civiljeinek a tevékenysége.

Lengyelországban az állam visszavenné a George Soros amerikai milliárdos által alapított Báthory Alapítványtól a Norvégiából érkező pénzügyi támogatás kezelését - írta a Bloomberg amerikai hírügynökség. Norvégia 2021-ig több mint 809 millió euró (csaknem 251 milliárd forint) támogatást irányzott elő lengyelországi szervezetek számára, a pénz szétosztását pedig Soros alapítványára bízták. A pénz nagy részét itt is az úgynevezett nemi egyenlőségért, valamint a melegek, biszexuálisok és transzneműek jogaiért küzdő szervezetek kapják. Piotr Gliński lengyel kormányfőhelyettes jelezte: Varsó egy állami szervezetre kívánja bízni az alapok kezelési jogát. Ane Lunde norvég külügyi szóvivő elmondta: folyamatos kapcsolatban vannak a lengyelekkel, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldást találjanak a problémára.

Polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában, csütörtökön tüntetők betörtek a parlament épületébe
Fotó: AFP/Robert Atanasovski

Káosz tört ki Macedóniában

Közben polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában, miután csütörtökön tüntetők betörtek a parlament épületébe. Egyre több az információ arról, hogy Soros szervezetei aktívan részt vesznek a káosz kialakulásában azért, hogy megbuktassák a kormányt. Mindezzel szabaddá válna az egyik migrációs útvonal Európa felé, Macedónia ugyanis, hazánkhoz hasonlóan, lezárta a határait Görögország felé a bevándorlók előtt. Az amerikai milliárdos hatalmas összegeket költ arra, hogy minél több migránst tudjanak Európába juttatni a civil szervezeteken keresztül.

Amerikában a Fox News korábban azt közölte: dokumentumok bizonyítják, hogy egy közvetítő ügynökségen keresztül körülbelül ötmillió dollárt kaptak Soros Macedóniában aktív csoportjai, és legalább 9,5 millió dollárt címkézett meg az ügynökség arra, hogy 2011 és 2016 között beavatkozzon a balkáni ország kormányzati ügyeibe. A volt elnök, Barack Obama macedóniai nagykövete, Jess L. Baily a színfalak mögött dolgozott együtt Soros Nyílt Társadalom Alapítványával, hogy nagy összegű pénzeket csatornázzon a cél elérésére. A szóban forgó csoportok ifjúsági mozgalmakat, befolyásos médiumokat és erőszakos demonstrációkat szerveznek a kormány által létrehozott intézmények és politikák alá-ásására - közölte a televízió.

"Befolyásolni próbálja a politikát"

Miközben Magyarországot továbbra is keményen bírálják a Soros budapesti egyetemét érintő törvénymódosítás miatt, az elmúlt hetekben több befolyásos politikus is azt üzente az amerikai milliárdosnak, hogy kerülje el az országukat. Miloš Zeman cseh államfő nemrég azt nyilatkozta, nem örülne, ha a CEU Budapestről Prágába költözne. Mint fogalmazott: Soros nevéhez valóban egész sor minimum furcsa tevékenység fűződik. A véres ukrajnai tüntetésekre utalva hozzátette: "a majdanok helyett a demokratikus választásokat és a kormányok demokratikus cseréjét részesítem előnyben".

Zeman elődje, Václav Klaus sem híve Sorosnak. Egy lapinterjúban azt mondta: meggyőződése, hogy a múltban és most is Soros az általa alapított szervezeteken keresztül leplezetten megpróbálja befolyásolni a politikát és a közvéleményt.

"Csak a rosszat finanszírozta"

Romániában hallani sem akar a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy Aradra költözzön Soros kampusza. A PSD helyi szervezete éles kirohanást intézett a Maros menti város polgármestere ellen, aki nemrég levélben biztosította támogatásáról a Soros-egyetemet, és egyben felajánlotta az intézménynek: tegye át székhelyét Aradra. - Gheorghe Falcă azzal foglalkozik, hogy annak a vitatott Sorosnak a kedvében járjon, akiről tudjuk, hogy az Egyesült Államok elnökének a legnagyobb ellensége, mindenféle civil szervezeteket finanszíroz Európa-szerte, amelyek révén a saját politikai céljainak akar érvényt szerezni, túllépve a demokrácia játékszabályain, lábbal tiporva az állampolgárok szavazatát, ahogyan az néhány esetben Romániában is megtörtént - idézte az Agerpres hírügynökség a román szociáldemokraták aradi szervezetének alelnökét, Adrian Todort.

Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező PSD vezetője a közelmúltban azt jelentette be, hogy javasolja a külföldről finanszírozott civil szervezetek átvilágítását. Dragnea konkrétan Soros és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. "Ez az ember, aki talán már a '90-es évektől kezdődően különböző szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának" - jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!