Külföld

2017.04.24. 12:35

Hazaküldték a kórházból influánzával, másnapra meghalt a 8 éves kislány

A 8 éves kislányt, Alice Giles-t a szülei hőemelkedéssel, gyengeséggel és erős köhögéssel vitték a kórházba.

A Newcastle-i egészségügyi intézményben az orvosok egyszerű influenzát állapítottak meg nála, majd haza is küldték mindenféle gyógyszer nélkül.

Alice-t miután hazaküldték a kórházból, másnapra meghalt.

Mint kiderült, az orvosok diagnózisa téves volt, hatalmasat hibáztak akkor, amikor egyszerű influenzát állapítottak meg a kislánynál. Az édesanya miután hazavitték Alice-t a kórházból, arra lett figyelmes, hogy a lánya arca és az ajkai elkékülnek, a végtagjai pedig zsibbadni kezdtek. Anne megpróbált mindent megtenni, hogy megmentese a lánya életét, de már késő volt. Mint kiderült, Alice halálát egy a torkában kialakult szepszis okozta, amely a szerveztében tomboló sertésinfluenza szövődményeként jött létre.

Az édesanya elmondta a Newcastle Chronicle-nek elmondta, hogy mindig azt gondolták, hogy a különleges kislányuk majd egyszer meg fogja változtatni a világot, ám remélik, hogy a mennyből is segíteni fogja az embereket. A orvosi vizsgálatokból kiderült, hogy kislány szerveztében a kór a tüdejét támadta meg, végül a légzése leállása okozta a halálát.

Az orvosoknak rendkívül nehéz dolguk volt, mivel a tünetegyüttes megegyezett az egyszerű influenza tüneteivel. Miután kiderült, hogy a Alice-nek komoly baja van, 20 percen belül ott volt a segítség, de már túl késő volt, nem tudták megmenteni a kislány életét.

A szülők azt szeretnék, ha mindenki tudná, hogy milyen szörnyű és gyors lefolyású a szepszis. Remélik, hogy a fokozott odafigyelés sok ember életét fogja megmenteni.

 

A szepszis vagy vérmérgezés a szervezet egészét érintő gyulladásos válaszreakció, melynek hátterében fertőzés áll. A szepszis súlyos, potenciálisan életveszélyes állapot, mely során a gyulladásos válasz kontrollálatlan, ezért a szervezet magát is károsítja, a folyamat végül többszörös szervi elégtelenségbe torkollik.

 

Mirror

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!