Külföld

2016.06.27. 21:19

Meghalt Bud Spencer

Életének 86. évében elhunyt Bud Spencer. A halálhírt családja jelentette be hétfőn este a színész hivatalos Facebook-oldalán. Az olasz sajtó a színész fiát, Giuseppe Pedersolit idézte, aki szerint édesapja "békében eltávozott negyed hétkor".

"Nem szenvedett, mindannyian ott voltunk ágyánál, utolsó szava az volt, hogy köszönöm."

A színész, polgári nevén Carlo Pedersoli 1929-ben született Nápolyban, először úszóként és vizilabdázóként lett sikeres. Mellúszásban 20 évesen olasz bajnok lett, egy évvel később 100 méter gyorson nyerte meg a nemzeti bajnokságot. Ugyanebben az évben az olasz vizilabda-válogatottal is szerepelt az Eb-n, negyedik lett. Fiatal vízilabdás korában járt a Margitszigeti Sportuszodában is.

Színészi pályafutása 1949-ben indult, haláláig 77 produkcióban szerepelt, köztük olyan, Magyarországon kultfilmekké vált zseniális alkotásokban, mint a Kincs, ami nincs, a Különben dühbe jövünk vagy a Nincs kettő négy nélkül. Bár neve a spagettiwestern műfajjal nőtt össze, repertoárja jóval szélesebb volt, szerepelt thrillerekben és művészfilmekben is.

"Nem vágytam arra, hogy kamera elé álljak, de egyszer lovagolni tudó, angolul beszélő, szakállas színészt kerestek egymillió lírás fizetéssel"- így emlékezett vissza a kezdetekre néhány éve.

Bud Spencer különleges viszonyt ápolt magyar rajongóival: nem csak a magyarok imádták őt, ő is gyakran üzent nekünk. Legutóbb alig néhány hónapja, a Saul fia Oscar-díja kapcsán küldött üdvözletet Magyarországra, ráadásul félig magyarul.

Érdekes, hogy Bud Spencer és elmaradhatatlan társa, Terence Hill (polgári nevén Mario Giotti) filmjei csak Olaszországban, Németországban és a minden furcsaságra rákattanó Japánban lettek annyira népszerűek, mint nálunk. A magyar Spencer-Hill-rajongók ráadásul különösen lelkesek és legendás a fanatizmusuk: mindenki számára szentségtörésnek számít, ha a páros 70-es és a 80-as években forgatott klasszikusait (Különben dühbe jövünk, Bűnvadászok, ...és megint dühbe jövünk, Kincs, ami nincs, Nyomás, utána!) nem a jól megszokott Bujtor István-Újréti László-szinkornnal adja le sokadszorra valamelyik kereskedelmi tévé. Amivel persze mindig kiütéssel megnyeri az aznapi nézettségi versenyt.

Bár karrierje során nem kapott sok elismerést, 2010-ben ő és Terrence Hill megkapta az olasz Oscarként emlegetett David di Donatello-életműdíjat. Ketten együtt  1967 és 1994 között 17 közös filmmel verekedték be magukat a mozgókép-történelembe.

Bár hazájában és külföldön is elég sikeres lett, ráadásul sportolóként és színészként is bizonyított, azt nem lehet mondani, hogy a fejébe szállt volna a dolog. De azt sem, hogy nem élvezte volna. Egy életrajzi könyvében például azt írta:

"Magas szintet elért dilettánsnak tartom magam. Nyolcvan év alatt dolgoztam kocsikereskedőként, útépítőként, úszóként. Voltam színész, énekes és repülőgép-pilóta is. Nem bántam meg semmit, és mindent még egyszer ugyanígy csinálnék."

2012-ben megjelent önéletrajzi kötete, a Különben dühbe jövök sajtókörútján az Indexnek is adott egy távinterjút: itt derült ki, hogy valójában nem is tud sirályul, és a vízilabdás Kárpáti Györgytől sem kérte soha, hogy ne üsse a medencében az arcát, mert vigyázni kell magára a filmszerepei miatt.

Carlo Pedersoli egészségi állapota legutóbb két éve romlott meg, akkor vérkeringésével voltak problémái, kórházba kellett szállítani. Többször keltették már halálhírét hamisan.

Ami pedig Terence Hillt illeti, ma is barátok. "Feleségével nálunk szokott spagettit enni. Mario gyakorlatias ember, én amolyan össze-vissza nápolyi vagyok. Ő színésznek született, én sokáig csak majomkodtam. Színész 2003-ban, az Ermanno Olmi rendezte A paravánok mögött dalolva filmmel lettem" - mondta el.

Az idén nyolcvanegy éves Piedone ma is népszerű. A nyári holtszezonban az olasz televízió-csatornákon századszor ismételt filmjeinek nézettsége még mindig 10 százalék feletti.

"Havonta 3-4 ezer levelet kapok a világ minden részéből. Marióval feltaláltuk a humoros western filmet anélkül, hogy tudtuk volna" - jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!