Külföld

2015.06.30. 17:06

Mégis épülhet újabb felhőkarcoló Párizsban

A francia főváros közgyűlése mégiscsak megszavazta kedden a Tour Triangle (Háromszög-torony) nevű, 180 méter magas felhőkarcoló megépítésének tervét, amelyet Anne Hidalgo szocialista főpolgármester a kezdetektől támogatott. Negyven év után ez lesz az első ilyen jellegű építkezés a francia fővárosban.

Venczel Katalin/MTI

A területre szóló építési engedélyt a közgyűlésnek kell kiadnia, a képviselők azonban novemberben még 89 szavazattal 78 ellenében elutasították a javaslatot, most viszont 87-en szavaztak mellette és 75-en ellene.

A novemberi eredményt a főpolgármester megtámadta a bíróságon, miután a kormányzó Szocialista Párt által kért titkos szavazást az ellenzéki képviselők nem tartották tiszteletben azzal, hogy a kameráknak felmutatták a szavazócéduláikat, mielőtt bedobták az urnába. A szavazást ezért újra meg kellett tartani, a centrista képviselők egy része pedig most másképp szavazott, mint novemberben.

A Pritzker-díjas svájci építészpáros, Jacques Herzog és Thierry de Meuron által tervezett Háromszög-torony 180 méter magas lesz, az egyre csökkenő méretű szintek piramisalakot formáznak.

A Párizs déli részére, a Porte de Versailles kiállítócsarnok közelébe tervezett épületben irodák és egy 120 szobás négycsillagos szálloda kap helyet, ez utóbbi a 42 emeletből ötöt foglal majd el.

Az eredeti terveket módosították az építészek, az alapterületet 77 ezer négyzetméterről 80 ezerre növelték, 2200 négyzetméteren közösségi irodák fognak működni és lesz egy 540 négyzetméteres kulturális tér is.

Philippe Goujon, az érintett 15. kerület polgármestere szerint a változtatások nem kielégítők. Jóllehet az építészek figyelembe vették a helyiek kéréseit, a polgármester szerint azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy igennel szavazzon. Szerinte a Háromszög-toronynak működésében kapcsolódnia kellene a mellette található Porte de Versailles kiállítócsarnokhoz.

Az 500 millió eurós projektet teljes egészében magántőkéből finanszírozza az Unibail-Rodamco ingatlanfejlesztő cég, a munkálatok 2017-ben kezdődnek, a tornyot egy évvel később tervezik megnyitni, tetejéről hasonló kilátás nyílik majd a francia fővárosra, mint most az Eiffel-toronyról.

Párizsban az épületek magasságára vonatkozó, 2010-ig érvényben lévő plafon az 1977-ben megállapított 37 méter volt, amelyet az 1973-ban megnyílt 210 méter magas Montparnasse-torony építése után állapítottak meg. A 327 méter magas Eiffel-torony, Párizs legmagasabb épülete még a szabályozás előtt, a 19. században épült.

A francia fővárosban, ahol már alig van lakóházak számára beépíthető telek, az elmúlt évtizedekben is épültek 50 méter magas toronyházak és 180 méter magas irodaházak, de a körgyűrű külső részén, egykori iparterületeken. Európa legnagyobb üzleti negyedében, a Párizs nyugati határán található La Défense-ban a legmagasabb felhőkarcoló, a Tour First 230 méter magas.

Egy 2013 májusában készült felmérés szerint a párizsiak több mint 60 százaléka nem támogatja új felhőkarcolók építését.

Egy évvel ezelőtt Francesco Bandarin, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgató-helyettese is negatív véleményt fogalmazott meg a tervvel kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy Párizs az "egyik ritka, vízszintesen megőrzött város".

Egy másik, 160 méteres, az új igazságügyi palotának helyet adó toronyház építése ugyanakkor tavaly október 1-jén már megkezdődött Párizs északi részén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!