Külföld

2017.08.09. 13:19

Meztelenül, zavartan került elő az Ausztriában eltűnt magyar lány

Egy csónakházból lépett elő, amikor magyar turisták hangját hallotta. A jelek szerint nem bántalmazták, de semmire nem emlékszik az előző három hétből.

Egy osztrák luxushotelben dolgozott masszőrként a 29 éves Ajna, de július 17-én felmondott- írja az oe24.at. Magyarországra indult volna, de ide már nem érkezett meg. Az oe24 nevű osztrák portál azt írja, a szálloda többi dolgozójának három nappal a felmondás után tűnt fel, hogy a magyar nő autója még mindig a hotel parkolójában áll. Jelentették a hatóságoknak, nem sokkal később pedig a magyar nőt regisztrálták az eltűntek között. Három hétig hiába keresték, nem bukkantak a nyomára.

Múlt hét pénteken viszont Ajna egy elhagyatott tóparti csónakházból került elő a Pörtschach nevű dél-osztrák faluban. Teljesen meztelen volt. Ő maga jött ki a csónakházból, miután meghallotta a közelben búvárkodó magyar turisták beszélgetését, akiktől segítséget kért. Ajna sértetlenül, de borzasztó állapotban került elő. Kiszáradt és a három hét alatt jelentősen lefogyott. Tántorogva járt, eleinte a nevére sem emlékezett, össze volt zavarodva.

A lány megmentője, a 40 éves Nihad az oe24-nek azt mondta, Ajna élelem nélkül, teljes sötétségben élt a csónakházban, és valószínűleg néhány napon belül meghalt volna, ha nem jön elő a magyarok hangjára. Nihad állítása szerint később a kórházban is meglátogatta a lányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!