Külföld

2015.09.02. 15:19

Milyenek vagyunk mi, magyarok?

Lendva - Anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng, szív. Kosztolányi Dezső szerint ez a tíz legszebb magyar szó. A köréjük font gondolati ívre felépített Mi, magyarok című kiállítás nemzeti identitásunk alapjait mutatja be.

Korosa Titanilla

Nemrég Lendván, a Bánffy Központ udvarán nyílt meg, és látható ősszel is, az a tárlat, amely tíz fotón keresztül próbálja átadni a budapesti Magyarság Házában 2014 októberében megnyitott kiállítás tartalmát, hangulatát.

A látnivalók összeállítása során a Kosztolányi által legszebbnek tartott tíz magyar szó mellé társítottak hét tudományterületet.

A Magyarság Háza 2011 óta hivatott bemutatni az egységes magyar kultúrát, nemcsak a határainkon innen, hanem az azokon túl élő élő magyarok kultúráját is mondta a lendvai kiállítás megnyitóján Csibi Krisztina, az intézet igazgatója. 2011 és 2014 októbere között felkészült a ház arra, hogy bevezesse az intézményt a köztudatba és kiépítse a kapcsolatokat a külhoni magyarsággal, a Kárpát-medencében és távolabbi vidékeken működő szervezetekkel, ott élő művészekkel. 2014 októberében jött létre a látogatóközpont mindezen tevékenységek kiteljesedéseként. Az intézet fő célja, hogy a magyarok összetartozását, kultúráját bemutatni képes programokat hozzon életre. Azokat várjuk, akiknek fontos, hogy megőrizzék identitásukat, éljenek bárhol a világban. Tavaly az 1956-os megemlékezés elősetéjén nyílt meg a kiállítás 2200 négyzetméret alapterületen, ahol 18 teremben várjuk a látogatókat. A tárlat elsősorban a 16-18 éves korosztálynak szól és egy nagy játszótérhez hasonlítható.

A koncepció összeállítása is hosszú időt vett igénybe, több kurátor is dolgozott rajta. Az ötlet, hogy a kiállítást tíz szóra fűzzék fel Hermann Róbert történésztől származik, de több szakértő is részt vett a munkában, valamint látványtervező is társult melléjük, hogy a gyerekek számára érdekes és interaktív végeredmény jöjjön létre. Olyan motívumok jelennek meg nemcsak a budapesti kiállításon, hanem a Lendván látható képeken is, amik jellemzik a magyarágot és amikről leginkább megismernek minket a világban. Mindezzel azt mutatják meg az alkotók, miért jó magyarnak lenni és mi az, amire büszkék lehetünk.

A tárlat olyan kincseket tár fel, mint a magyar nyelv, irodalom, gasztronómia, építészet, tudományos eredmények, nagy történelmi események, egykori és mai lángelmék teljesítményei.

A tíz szót követve külön termekben követhetjük nyomon a tartalmas kiállítást a Magyarság Házában.

Az anya az anyanyelvet jelképezi. Itt felfedezheti a látogató a Kárpát-medence nyelvjárásainak jellemzőit és a tíz dialektus elhelyezkedése is nyomon követhető térképen. Hallható még itt az Ómagyar Mária-siralom különböző korok szerinti rekonstrukciója, hiszen eredetiben senki nem hallhatta, illetve egy moldvai tájszólásban elhangzó mese is. A gyöngy terem az irodalom gyöngyszemeit mutatja meg. Olyan verseket választottak ehhez, amelyekben a gyöngy szó jelentésváltozatai fedezhetők fel. Mellette Arany János: Szondi két apródja című versének nyomán egy makett látható, ami a történelmi helyszínre varázsolja a nézőt, de ide tartozik még a 12 legszebb vers program is.

A szűz teremben a Kárpát-medence természeti kincsei találhatók, ahol madárcsicsergés viszi a természetbe az érdeklődőket. Az ősz szóhoz kapcsolták a magyar gasztronómiát, a legnevezetesebb ételeket, mindez a betakarítással függ össze. A kard a hősiességet, becsületet, a szabadságért való küzdelmet szimbolizálja, a katonai hagyományokról mesél és a különböző történelmi korokba kalauzol. A vér a hazáért tett hősies áldozatvállalást jelképezi, történelmi példákon keresztül mutatja meg a nemzet sorsfordító eseményeit, mint az egri diadal, az 1848/49-es vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc. Mindezt filmrészleteken élhetik át. A csók teremben az építészet jellegzetes alkotásai láthatók, a sír szó a múlt nagy alakjai előtti tisztelgésre utal. A láng szó körül a magyar lángelmék és fiatal felfedezők elevenednek meg, míg a szív szó, ami feltüzeli a lelket, a legszebb magyar sportsikereket idézi fel, egy része a labdajátékoknak, másik része az olimpiai győzelmeknek, győzteseknek állít emléket.







Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!