Külföld

2016.08.24. 05:45

Olaszországi földrengés - Amatrice város polgármestere sírva kért segítséget

Helyszíni közlés szerint súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés az ország középső részén lévő Amatrice városában, a feltételezhető áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak ugyanakkor sírva mondta el, hogy a város fele "nincsen többé". Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére.

Elmondta, hogy a város központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség - mondta. Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is.    Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője "jelentősnek" nevezte a Közép-Olaszországot hajnalban, 3.38-kor megrázó, 6,2-es erősségű rengés földrengést, amelynek epicentruma a földtani jelentések szerint Accumoli közelében volt.

A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek, de olasz hírügynökségi jelentések szerint rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek.

Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette.

Matteo Renzi miniszterelnök szóvivője Twitter-fiókjában azt közölte, hogy a kormány felvette a kapcsolatot a polgári védelmi hatóságokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!