Külföld

2016.08.29. 07:22

Pokolgép robbant a brüsszeli kriminológiai intézetnél, áldozatok nincsenek

Pokolgép robbant hétfőn hajnalban a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), de az épület még üres volt, ezért nem sérült meg senki - jelentette reggeli híradásában a belga RTL televízió.

A csatorna tájékoztatása szerint egy gépkocsi nem sokkal hajnali 2 óra után áttörte a főváros északi részén lévő Neder-Over-Heembeek negyedben található épület hármas kerítését, és ezt követően történt a detonáció az intézet laboratóriumainak közelében, aminek hatására tűz keletkezett.

A hatóságokat 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűzoltónak hamar sikerült eloltania a tüzet.

Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette az RTL híreit, és elmondta, hogy meglehetősen nagy erejű robbanás történt, annak kiváltó oka azonban egyelőre ismeretlen. További részleteket nem közölt a tisztségviselő.

Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint kábeleket és egy akkumulátort találtak a helyszínen, és ebből arra lehet következtetni, hogy szándékos volt a robbantás. Egyes lapok "egy vagy két támadóról" számoltak be.

A belga szövetségi ügyészség azt közölte, hogy sérültek nincsenek, viszont komoly anyagi károk keletkeztek. A hatóságok egyelőre nem terrortámadásként kezelik a történteket.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!