Külföld

2016.04.26. 09:14

Szerbiai választások - Hatalomváltás történt a Vajdaságban

Belgrád - Az eddig kormányzó balközép Demokrata Párt (DS) helyett a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) kapta a legtöbb szavazatot az április 24-i vajdasági tartományi parlamenti választásokon - közölte a vajdasági választási bizottság kedden a voksok 97,7 százalékának feldolgozását követően.

Az eddig ellenzékben lévő SNS most a szavazatok 44,5 százalékát szerezte meg, ami a 120 fős vajdasági parlamentben 63 mandátumot, azaz abszolút többséget jelent. A második helyen a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett a szavazatok 8,85 százalékának megszerzésével, ami 12 mandátumra lesz elég.

Az eddigi vezető vajdasági erő, a DS, valamint az ultranacionalista Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS)  10-10 mandátumot szerzett. Őket az eddig a vajdasági kormányban szerepet vállaló Vajdasági Szociáldemokrata Liga követi 9 mandátummal, majd pedig a nemrég alakult Elég volt mozgalom következik 7 mandátummal. A Vajdasági Magyar Szövetség 6, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének és a Horvátok Demokratikus Közösségének koalíciója pedig 2 helyet szerzett, emellett egy szlovák kisebbségi párt szerzett 1 mandátumot.

Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt elnöke kijelentette, hogy pártja országos és tartományi szinten is koalícióra lép a Vajdasági Magyar Szövetséggel, a tartományi házelnöki posztra pedig Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét fogja javasolni, aki az előző ciklusban is ezt a pozíciót töltötte be.

A tartományi választáson a szavazásra jogosultak 55,41 százaléka vett részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!