2009.09.19. 02:24
A harmadik főiskolai tanévnyitó ünnepséget tartották a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban
Nagykanizsa - Harmadik alkalommal tartottak tegnap főiskolai tanévnyitó ünnepséget a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban, ahol 23 első évfolyamos hallgató tett esküt dr. Koltai Dénes dékán előtt.
Három éve biztosít képzési helyet a kanizsai CKÖ a Pécsi Tudományegyetem számára, a kihelyezett andragógiaoktatásban helyi cigány és nem cigány hallgatók vehetnek részt.
A főiskolai képzés 31 fővel indult (várhatóan 26-an diplomáznak e tanévben), a tavalyi 27-ből is csak ketten adták fel, minimális a lemorzsolódás. Tegnap 23 elsős kezdte meg a főiskolai tanulmányait, melyhez többek Teleki László roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, CKÖ-elnöktől és Kiss Péter társadalompolitikai minisztertől is kaptak útravalót.
Ünnepi köszöntőjében Kiss Péter kiemelte: nem a szavakkal kezdődik a roma kisebbség integrációja. Azért döntöttek a Roma integráció évtizede program mellett, mert egyszerre kell képzésben, foglalkoztatásban, lakhatásban és egészségügyben fellépni ahhoz, hogy új esélyt kapjanak a romák Magyarországon. Nagykanizsa mintájára a Tanoda programot is elterjesztik az országban. Dr. Koltai Dénes dékán és Teleki László CKÖ-elnök írták alá a 2009/2010-es tanévre szóló kontraktust, meghosszabbítva, s magasabb szintre emelve a PTE-vel kötött korábbi együttműködési megállapodást.