Kultúra

2010.03.12. 07:49

Dübörgő líra fakad ecsetjén

Riport igénnyel szállt le kora változó valóságához, a szocialista hétköznapok valódi arcát mutatta meg, annak minden tompaságával, leszakadtságával - hangzott el Szabó Sándor (1923-1986) emlékkiállításának megnyitóján.

Magyar Hajnalka

De vajon miként került életművéhez oly közel az olajipar? Az ok: hazaköltözésekor leszerződött az olajipari vállalattal, hiszen akkoriban bevett gyakorlatnak számított, hogy gyárak, téeszek kötöttek megállapodást képzőművészekkel. A társadalmi gondoskodás ezen formáját a megrendelő számára készülő, az ott végzett munkát bemutató művekkel kellett viszonozni. Szabó Sándor e feladatot úgy volt képes megoldani, hogy a sematikus felszínesség helyett markáns munkáskarakterek keltek életre képein, a közhelyes pátosz űrét pedig valódi szociális érzékenység töltötte ki.

- Az 50-es évek szellemét idéző szocialista realizmus ekkoriban már nem jelentett oly szorító kényszert a művészek számára, így arra is módja nyílt, hogy a modern művészeti nyelvet is beemelje eszköztárába - hangsúlyozta méltatásában dr. Géger Melinda művészettörténész.

A festő a 60-as évek második felében találta meg saját hangját, ami egyre szűkszavúbb, tömörebb kompozíciókban öltött testet. A belső dráma súlya, a mondandó sallangmentes tömbösítése jellemzi munkáit. A nagyívű, széles színfelületek nyomott hangulatot ébresztenek, s a mából visszatekintve megállapítható, hogy Szabó Sándor a festészet eszközeivel a szocialista valóság igazi arcát ragadta meg, annak minden ellentmondásosságával, nyomasztó, tompa bezártságával együtt. A vidéki lét béklyóit külföldi tanulmányutakkal oldotta. Svájci, franciaországi utazásain születő tájképeit ugyancsak saját képére formálta. A dél-francia tengerpart fényben fürdő látképét ecsetje súlyos, örvénylő tájjá alakítja, komor színekkel ragadva meg a szabdalt vízpart topográfiáját. Nem a turistalátványosság, hanem a természet vad ereje éled meg képein.

A 60-as években kevés profi művész élt Zalában, Szabó Sándor az elsők között volt, aki művészi pályáját a zalai megyeszékhelyen kívánta kibontakoztatni. Nála korábban csak Németh János keramikusművész engedett a rögös, agyagos, gyönyörűséges dombvidék vonzásának, s tért vissza a főiskola után. Ő is emlékezett a pályatársra.

- Én fogadtam őt itt 1961-ben, az egykori egerszegi kályhás fia az egerszegi nyomdász fiát - idézte alakját. - Szabó Sándornak örök küzdelme volt önmagával. Ő is olyan korszakban élt és alkotott, amikor sok olyasmit vártak volna tőle, amit kivetett az ő világa. Nem követte a birodalmi elvárásokat, őszinte, hiteles képeket alkotott, lelkükben ragadva meg a zalai táj fiait. Egyenes ember volt, ha valami nem tetszett neki, kimondta. Saját magával szemben is kemény volt, ha nem volt elégedett, félretette a képet. Most is rácsodálkozom tájképeinek erejére. Pár ecsetvonással, villanással születtek meg ezek a gyönyörű képek, szinte érezni, hogy mily hevületből fakadtak. A summázott egyszerűség szólal meg rajtuk, a dübörgő líra...

 Szabó Sándor Zalaegerszegen született, a Képzőmûvészeti Főiskolán Berény Róbert és Bernáth Aurél volt a mestere. Előbb könyvillusztrátorként próbált érvényesülni Budapesten, majd 1961-ben visszatért szülővárosába, ahol a göcseji élet változásait, az akkor feltörekvő olajipar hétköznapjait dokumentálta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!