Kultúra

2011.06.14. 16:31

Kiss Ernőt kedveli a közönség (frissítve)

Pénteken este átadták a közönségdíjakat a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A nézők szavazatai alapján az idei évad kedvence Kiss Ernő lett, akinek idén a Primadonnák-beli szereplése volt legkedvesebb. A "szoknyás játékhoz" a színész még saját, 43-as tűsarkút is kapott.

zaol.hu

Mint arról pénteken este beszámoltunk,  a Mágnás Miska című operettel zárták az évadot a megyeszékhelyi teátrumba, ahol a hagyományokhoz híven ezúttal is kiosztották a közönségdíjakat.

A Siklósi Vilmos és felesége felajánlásából született díjról az évad végén dönt a színházlátogatók közössége, s szavazatok alapján az elismerést idén Kiss Ernő kapta. A szavazásban a második Szakály Aurél, a harmadik pedig Hertelendy Attila lett - jelentette be a záró előadást követően  Sztarenki Pál művészeti vezető.

Kiss Ernő  1974. július 13-án született Nagykanizsán, általános iskolai tanulmányait Galambokon végezte, majd 1988-ban a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja lett, 1992-ben érettségizett. Ezt követően felvették a Hevesi Sándor Színház Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdiójának hároméves képzésére. 1992- óta játszik a zalai közönségnek. 1995-ig studiós volt, 1995-1999 között színész, 1999-től színművész. Több díj birtokosa, 2001-ben Soós Imre-díjat, három évvel később Forgács-gyűrűt, majd 2009-ben  Jászai Mari-díj kapott. 2004-ben a POSZT legjobb harminc év alatti színésze, 2009-ben Zalai Prima Díjra jelölték, 2010-ben a Rivalda Fesztiválon a legjobb férfi színész díját kapta, s a zalai publikum is díjazta már: 11 évvel ezelőtt szintén  ő kapta  a közönségdíjat. 
Az évek alatt öbb mint ötven szerepben szórakoztatta a zalai teátrum nézőit, prózai és zenés előadásokban egyaránt színpadra lépett. Emlékezetes alakítást nyújtott egyebek mellett a Lear király, A tizenkét dühös ember, a Liliom, Az arany ára, az Alul semmi, A Gézagyerek,  a Revizor című előadásokban.

- A Primadonnák-beli szerepem volt idén a legkedvesebb, partnerek lehettünk a vendégként érkezett Sághy Tamással, aki osztálytársam volt a stúdióban. Ez volt az első szoknyás szerepem, saját tűsarkút kaptam, 43-as méretben - mondta munkatársunk, Arany Horváth Zsuzsa érdeklődésére kedden a közkedvelt színművész, aki a nyarat a fiaival tölti, a Balaton és a szülőfalu, Galambok lesz az útirány.

 - Extrém hobbi? - kérdezett vissza. - A gyereknevelés, most is seprűvel szaladgál körülöttem a kisebbik.

 




Elismerések

Mint arról korábban beszámoltunk, elismeréseket is átadtak csütörtökön is. A Színházbarát Kör díját Pap Lujza színművésznő, az Arany deszka-díjat Balogh István díszítő, a Forgács-gyűrűt Farkasné Vízlendvai Ilona főkönyvelő, a Máriáss-díjat pedig Farkas Ignác színművész vehette át. Besenczi Árpád és Sztarenki Pál művészeti vezető nívódíjat alapított, ezt elsőként Wellmann György színművésznek ítélték. Óvári Tamás egyszeri és megismételhetetlen díjat kapott Óvári, a spanom! elnevezéssel a Scapin, a spanom! iskolaszínházi program fotózásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!