Kultúra

2012.04.03. 17:15

Szingapúron át Jáváig: Vadvári Tibor Bandungban tartott előadást

Indonéziába, Jáva szigetére bizonyára sokan elutaznának, feltéve, ha nem kellene előadást tartaniuk matematikai modellekről egy logisztikai konferencián. Vadvári Tibor azonban éppen ezért kerekedett fel.

Péter Gyöngyi

Bandungból ráadásul nem is sokat látott az ott eltöltött két nap alatt a BGF zalaegerszegi gazdálkodási kara mestertanára, dékánhelyettese, a megyeszékhelyi műszaki képzés óraadója. Analitikus és heurisztikus modellről, vagyis matematikai axiómarendszerekről, és úgynevezett fuzzy logikáról tartott előadást és a többi szakember értekezését hallgatta.

- A győri Széchenyi István Egyetemen végzem doktori tanulmányaimat, a negyedik félévnél tartok a hatból - bocsátotta előre Vadvári Tibor, amikor azt firtattam, hogy került Indonéziába, egy tudományos összejövetelre. Hozzátette, az abszolutórium megszerzését fokozatszerzési eljárás követi disszertációírással, majd annak védésével. Mivel magyar és idegen nyelvű publikációs követelmények is kapcsolódnak a PhD-hez, az oktatók azt javasolják, ha a tanulmányok során valamilyen megjelentethető eredmény születik, adják azt közre. Időközben társszerzője lett egy neurális hálózattal foglalkozó esszének, konzulense, Várlaki Péter professzor és Rövid András budapesti docens mellett.  E tanulmányt múlt novemberben beajánlottuk köz- zétételre, egy konferenciára. A konzulensem nemcsak tudását tekintve zseniális, de abban is, hogy megtalálja ezeket a fórumokat. A nemzetközi vagy világkonferenciák esetében „vak” zsűri bírálja el, hogy az adott cikk érdemes-e közlésre, ha igen, kell-e azon változtatni vagy sem. Ha elfogadják, elő is kell azt adni, ami olyan, akár egy vizsga, egy védés.


A mérnökitechnológiai kongresszusra, Mauritiusra Várlaki Péter utazott, de a következő összejövetelen, Indonéziában - a fent említett tanulmány folytatásával, amit változtatás nélkül elfogadtak - Vadvári Tibor állhatott ki a logisztikai találkozó résztvevői elé. Az utazás, az ott tartózkodás pénzbe került, így támogatásért pályázott a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítványhoz, mely megszavazta az anyagi segítséget, s a győri egyetemnél is van egy pályázata, melyről még nem döntöttek. A kettő sem fedezte volna persze a teljes költséget. Munkahelye anyagilag nem tudja segíteni konferencia-részvételét, a támogatás abból áll, hogy elengedték és tanszéki kollégái helyettesítették az óráit. Barátja, Palkovics László is rendszeresen segíti szakmai munkáját.

A bandungi, többféle konferenciát, így többféle témát magába foglaló programot a malajziai Globális Kutatási Ügynökség szervezte. Az egerszegi szakember diasorozattal tette látványossá műszaki-matematikai ismertetőjét. Az egybegyűltek nem csak hallgatnak, kérdeznek is, vagyis a téma hátteréről is mindent tudnia kell az előadónak, aki természetesen angolul osztotta meg tudását társaival.

- Volt időm a felkészülésre, a repülőút 17 órás volt Szingapúrig, mely rendkívül nyugodt, tiszta, rendezett, élhető nagyváros, remek a metróhálózata és mindenütt van angol nyelvű útmutatás - mesélte. - Másnap 2 órát utaztam még Bandungig, ahol nem igen volt módom körülnézni. Elképesztő a közlekedés, például 30 kilométer megtétele 2 órás utat jelentett volna, a városban pedig kevés látnivaló volt: nem ez Indonézia turistaparadicsoma. Így minden előadást meghallgattam, sokat beszélgettem a társakkal. Sokan jöttek Malajziából, németekkel, olaszokkal, egyiptomiakkal, ausztrálokkal találkoztam, voltak a Fülöp-szigetekről is. Nagy élmény volt az egész..

Bandung városa Jáva szigetének nyugati részén található. A lakosság többsége szundanéz, mellettük jávaiak, továbbá kíniaiak, indiaiak és koreaiak élnek. Több egyetem is működik a településen, köztük Indonézia legrégebben, 1920-ban alapított intézménye,  a Bandung Műszaki Egyetem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!