Japán mesejáték kelt életre bunraku bábokkal a Griff színpadán

A választás nem csak amiatt vall bátorságra, mert a történet tőlünk távoli kultúrkörből merít, hanem azért is, mert a színen bunraku bábok elevenítik meg a mesét. E jellegzetes, a 17. századig visszanyúló  japán bábtechnika  speciális felkészültséget kíván meg a talpig feketébe öltözött  mozgatóktól, akiknek saját, igencsak precíz feladataikon túl még egymásra is erősen kell figyelniük. A méterhez közelítő magasságú bunraku  bábokat ugyanis többen, esetenként hárman is  mozgatják. A fő játékos irányítja az arcot és a jobb kezet, a bal kéz és a lábak mozgatása másokra hárul. Ennek köszönhető, hogy a figurák mozgása kifinomultabb, lágyabb, mint amit a bábszínpadon megszokott az európai szem. Az arc is sokkal kifejezőbb, nyílik a száj, villan a szem, a mimikát  a bábszínész ujjaihoz rögzített kis zsinórok mozgatása kelti életre. Némelyik figurának még az ujjpercei is hajlanak, a mi Hétalvónk is képes rá, hogy 3-at mutasson a kezével. Japánban azt tartják, hogy az igazán élethű mozgatáshoz akár 10 év gyakorlásra is szükség van egy-egy szerepkörben.

Fotó: Pezzetta Umberto

Ennyi idő persze nem állt rendelkezésére a  Griff bábszínészeinek. A próbahetek igen intenzív munkával teltek, ám   a japán segítőknek köszönhetően végül  sikerrel birkóztak meg a feladattal.   További különlegesség, hogy ezt az ősi   bábtechnikát általában arisztokratikus, emelkedett történetek megelevenítésekor  alkalmazzák, éppen kifinomultsága okán. A Hétalvó evvel szemben a nyomorgó parasztok túlélési praktikáiba kínál bepillantást, nem leplezve az esendőség mélységeit. Olyan örök emberi gyarlóságokat figuráz ki, mint a lustaság, kapzsiság, butaság. A produkció különleges atmoszférát kelt életre, ízelítőt nyújtva a gyerekeknek a távol-keleti hagyományokból. A szövegmondás karaktere is eltér a megszokottól, a mesék lágy hangjai helyett időnként érces kurjantások töltik be a színt, de hát ez is része az autentikus megvalósításnak.   Hétalvót szívesen állítják párhuzamba a mi Ludas Matyinkkal, hiszen  mindkettő csak lustálkodni szeret, s idős nagyanyja nyakán él. Ám míg Ludas Matyit az átélt kalandok odáig  vezetik, hogy  igazságot szolgáltat a hatalmaskodó  Döbrögi megleckéztetésével, addig Hétalvó jelleme  nem igazán nemesül meg a mese végére sem. Hiszen a tűz nélkül vizet forraló edény és a halottakat felélesztő tűzfújó bambuszrúd  eladásával becsapja a falubelieket,  s  a csávából csak a szerencse és az emberek nem múló  hiszékenysége révén menekül ki. Ráadásul még a falu leggazdagabb lányát is hozzáadják. Az igazságérzetünk    talán mást diktálna,  de  lássuk be, a  hasonló  fordulatok nem ritkák a népmesékben, mint ahogy a való életben sem.

A  bábokat  Tihanyi Ildikó tervezte, a díszlet Kugo Hideo munkája. A jelmezek Japánban készültek kézi munkával  Nagahara Kazumi jóvoltából. Zene: Tomoi Maszami, irodalmi munkatárs: Josida Izumi, szakmai konzulens: Koizumi Kuniko, technikai munkatárs: Funamoto Jukihito,  társrendező: Pinczés István.