Feketekomédia a Hevesi Sándor Színház stúdiószínpadán

A sivár gyerekkor emlékei keverednek a zsúfolt színpadon autógumikkal, csomagolóanyagokkal, törött székkel, kimustrált utazóládával, repülőgép formájú hintával. (Díszlet-jelmeztervező Kiss Borbála.)

A szín közepén nagy robajjal dől ki a cirkuszi lakókocsi egyik oldala. Így padozatul szolgál a roméleteket megidéző, pusztítóan őszinte játéknak. Aminek fókuszpontja az a, kezdetben mókásnak tűnő, ám eredendően öldöklő harc, ami a két férfi (Farkas Ignác, Kiss Ernő) életét bonthatatlan keretbe foglalja. A kisgyerekkori durva csínyektől a fiatal férfiként módszeresen alkalmazott lelki terroron át a jelenidejű összezártság rémtettekkel körbebástyázott napjaikig ível zárt világuk. Ezt próbálja újraértelmeztetni velük az isten háta mögötti falu papja, Welsh (Bellus Attila). Aki maga is hitbéli kétségekkel küzd, amit csak a legnehezebb vezekléssel tud kezelni . Tragikus tette elvileg gyógyír volna mindhármójuk eleve elrendelt gondjaira, viszont új szenvedéstörténetet nyit meg a darab egyetlen tiszta szívű figurájában, a krumplipálinkával kereskedő Kicsilányban (Madák Zsuzsanna).

Bűn, bűnhődés, bosszú, megbocsátás, vezeklés, satnya lehetőségek közt képtelen üdvözülés adja a darab témáját, szerkezetét, üzenetét. (A halott férfitest mosdatásáig bezárólag.) Talán nem meglepő, de a feloldás legkisebb esélye nélkül. A pap hiába veszi rá igen erős késztetéssel Colemant és Valene-t, hogy beszéljék végre el eddig feltáratlan bűneiket, s egyszersmind bocsássanak meg a másiknak. Mire kiterítik a kártyáikat, a rájuk csavarodó érzelmi spirál lehetetlenné teszi, hogy értsék, megértsék testvérük tetteinek mozgatórugóit. Ezek között nyilván felejthető tétel a pisiitatás, a pálinkavizezés, a kajalopás. De akár meg lehet bocsátani még azt is, hogy valaki megöli a saját apját, hogy eltaszítja a másik szerelmét, azt is, hogy szentek szobrait égeti. De soha nem érthetjük meg, ha a kutyánkat kínozva öli meg valaki. A kutyát ugyanis szerette az, akitől e mód elvették. Mintha a legreménytelenebbül szétroncsolt léleknek is volna oly mélysége, ahol eleven a fájdalomra, jóra való készség. A többi disznóság ettől akár zárójelbe is kerülhetne. Ha a kutyagyilkos is ugyanazt érezné. De nem. Van, akiben az éretlen cinizmus, a serdületlen harckészség a háborús késztetés soha nem gyógyul. Hiába hintáznak időről, időre, a felhőtlen gyerekkor nem jöhet vissza, mert nem is volt.

Hitek, szobrok, keresztek. Bal szélen Coleman (Kiss Ernő) figyeli testvérét Valene-t (Farkas Ignác) és Welsh atyát (Bellus Attila). Fotó: Pezzetta Umberto

Az angol-ír szerző, Martin Mcdonagh Vaknyugat című drámája amúgy mégsem ennyire sötét Mihály Péter felfogásában. Érzékeny, mélyen értelmezett, aprólékosan kidolgozott előadással van dolgunk a fiatal színész.rendező és a színművészek jóvoltából. A szöveg, elég durva humorral átszőtt, mégis választékos nyelvezete lírai tónusú ellentétben van a történettel, ami Varró Dániel fordításának köszönhető.

Farkas Ignác és Kiss Ernő markánsan szuggesztív jelenléttel tölti meg a játékot, a pórusainkon érezzük indulataikat. Coleman degeneráltan is fifikás észjárása, Valene baltával metszett személyisége mögötti romantikus esendősége precízen kimunkált alkotás. Nemkülönben az a megformálót végletekig igénybe vevő Welsh atya. Bellus Attila predesztinálva van vívódó szerepekre.

Madák Zsuzsanna darabvégi éneke libabőrössé tesz.