2017.02.28. 19:10
A horvátok is elűzik a telet
Szepetnek - A helyi horvát nemzetiségi önkormányzat tegnap negyedik alkalommal szervezett látványos maszkás felvonulást a településen.
A szervezet vezetője, Markács Zoltán gyermekkori emlékei egyik fontos eseményeként tekintett a télűző felvonulásra, melyen garantált volt a vidámság.
A település szinte minden utcáján felvonult a vidám csapat. Hófehérke és a hét törpe is részt vett a mulatságon
Fotó: Szakony Attila
- A szepetneki lakosok körében is óriási népszerűségnek örvend, ezért nem hagyhattuk ki az idén sem - tette hozzá a szervező. - Ilyenkor szinte az összes utcába elsétáltunk, közben jó hangulatú nótákat énekeltünk. Akik éppen nem tartottak velünk, ők megkínáltak borral, pálinkával és fánkkal. A horvátoknál is hasonló népszokásokat tartottak ebben az időszakban, a lényeg ugyanaz volt: elűzni a hideg időjárást.
A látványos maszkás túrát követően a résztvevők elégették a telet szimbolizáló kiszebábut. Majd az IKSZT épületében az érdeklődőket szórakoztató programok várták.