A Göcseji Múzeum új kiállítása a születésről

Jelesül, hogy a különböző korok embere miként készül az újszülött fogadására, milyen rítusok kísérik a világrajövetelt, s milyen tárgyakkal veszik körül az új jövevényt.

– Mivel az egybekelt pár csak a gyermek megérkezésével válik családdá, az a pár, amelynek nem volt gyermeke, nem számított teljes értékűnek – kezd a részletekbe Marx Mária etnográfus, a tárlat rendezője. – A környezet legtöbbször nem kezelte együttérzéssel a gyermekáldás elmaradását, csökkent értékűnek, kirekeszteni valónak bélyegezte az érintetteket. Így aztán mindenki igyekezett bizonyítani az alkalmasságot, s szinte kötelesség számba ment az utód mielőbbi felmutatása. Ezzel ellentétben ma inkább az a párok gondja, hogy kikésnek az időből, s akkor sem jön a kicsi, amikor már nagyon szeretnék.

Marx Mária etnográfus: – A bábaság volt az első, nők számára hivatalosan is oktatott tudomány

A kiállítás legrégebbi tárgya az 1500-as évek közepéről származik, a Bánffy család új tagjainak érkezését jegyezték fel benne, de egy szoptató anyát ábrázoló kerámia töredék (zengővárkonyi Madonna) fotója erejéig az őskorba is visszapillantunk. A babavárás mindig is központi kérdés volt, így már az 1900-as évek elején is jelentek meg kézikönyvek, amelyekben tanácsokat adtak a babaszoba berendezésére, a táplálás, gondozás mikéntjére. A felfokozott várakozás dacára a várandós nő nem volt társaságba való. Így kevés a korabeli terhesruha, s áldott állapotú nőt ábrázoló fotó is igen ritkán készült. Mégis láthatunk egy, az I. világháború idején készült felvételt, amelyhez tragikus történet fűződik. Frontra induló katona karolja állapotos feleségét, ám soha nem láthatta a kicsit, mert elesett, mielőtt hazalátogathatott volna. A gyermek később a II. világháborúban vesztette életét...

A bábáknak, a kórházi szülések elterjedéséig különösen fontos szerep jutott, már akkor tanácsokkal, masszázzsal, mindenféle praktikákkal segítették a szülés előtt álló asszonyokat. Szerte a világon ők voltak az első tanult nők, ez volt az első, nők számára hivatalosan oktatott tudomány. A tárlaton láthatunk egy bábatankönyvet is, amit egy 18. századi hölgy írt, ami akkoriban még ritkaságnak számított, 1846-ból pedig egy kőrajzokkal gazdagon illusztrált Bábászati kalauzt. A testi feladatok mellett lelki teendőik is akadtak, hiszen dolguk volt a kicsi megkeresztelése, ha úgy látták, hogy nem éri meg a hivatalos ceremóniát. Az 1940-es években például az is megesett, hogy egy kis súlyú koraszülöttet, inkubátor hiányában két frissen sült, meleg kenyér és párnák közé csomagolva vittek megkeresztelni. A történet jó véget ért, hiszen a becses csomag tartalmát egy hetvenes években készült fotón láthatjuk viszont mosolygó, várandós anyukaként...

A nehéz szülés és a hosszú vajúdás elkerülésére eleink válogatott praktikákkal éltek. Hitük szerint jótékony hatással bírt például a férj gatyamadzagja, vagy a varázserővel felruházott kígyókő. Utóbbi szabályos alakúra kopott kvarcdarab volt, amiről azt tartották, hogy éjfélkor egybesereglett kígyók fújták össze. Odébb apró frászgyertyákat látunk, amelyeket a hasgörcsökkel küzdő gyerek feje körül égettek ijedség vagy rontás ellen, sőt, a frászkarika mibenlétével is megismerkedhetünk. Tésztából sütötték, s úgy „működött”, hogy a frászos gyereket átbújtatták rajta.

A kiállítás legnagyobb része az újszülött fogadásának tárgykultúrájával foglalkozik. Miként festett régen egy gyerekszoba, milyen bölcsőkben ringatták a kicsiket, s milyen „kalodabútorokat” faragtak számukra. Érdekes párhuzam, hogy e tekintetben nem is mutat olyan nagy változást az idő. Láthatjuk a mai babakompok elődeit, a lyukas fa székecskéket, amelyek arra szolgáltak, hogy a beleállított kicsi ne essen-keljen láb alatt, amíg a szülők dolgoznak. Más vonatkozásokban azonban fényévnyi távolság feszül a múlt és a jelen között, hiszen míg a paraszti családoknál a praktikum határozta meg a gyermek környezetét, addig ma sokan anyagiakat nem kímélve törekszenek a kis trónörökös elkápráztatására.

A keresztelőt persze a szegényebb családok is igyekeztek ünnepivé tenni. A kiállításon sok szép pólyatakarót láthatunk, amit annak idején Zalában is úgy hívtak: szemfödél...

– Sokan megütköznek az elnevezésen, hiszen a szemfödél ma halálhoz, temetéshez kötődő fogalom – magyarázza Marx Mária. – De nincs szó tévedésről. Ez a takaró is a szemet, az arcot fedte el, azért, hogy keresztelő előtt ne lehessen „szemmel verni” az újszülöttet. Úgy tartották ugyanis, hogy ez a rontás szemkontaktus útján jön létre.

A gyerekcsitítóként alkalmazott máktea és pálinkás kenyér ugyancsak felidéződik, mint ahogy a fürösztés, táplálás eszközei is megelevenednek a tárlókban.

Köztudott, hogy a csecsemőhalandóság még a múlt század elején is riasztó méreteket öltött. A kiállítás azonban nem nyitja meg e szomorú fejezetet, mindössze egyetlen epizód erejéig utal rá.

– Birtokunkba jutott ugyanis egy megdöbbentő fotográfia az 1940-es évekből, amely anyát és halott csecsemőjét ábrázolja a szülőágyon – indokol a néprajzos. – Igencsak ritka, hogy ilyen eseményt fényképen megörökítsenek. Beszédes adalék, hogy a kis tetem takaróján a „Nyugodjál édessen” felirat szerepel, ami arra utal, hogy a temetkezési vállalkozók fel voltak készülve az ilyen tragikus családi eseményekre is.

Halott csecsemő fekszik anyja mellett – fotó az 1940-es évekből

Közeledve a jelenhez, láthatjuk a novai községi tanács hatvanas évekbeli anyakönyvi hivatalának komplett dekorációját, amelynek hímzett terítői a vb összes jókívánságát tolmácsolták a névadó alkalmából. Babakocsikból egész arzenál parkol a tárlatban. A sor a redőnyös, zárt mélykocsiktól indul, majd az irányíthatatlan kerekeikkel az anyukák navigációs képességeit végletekig próbára tevő sportkocsikon át eljut a mai hiperkényelmes járgányokig. Gumibugyik, bilik, rugdalózók, réklik, rágókák, csörgők, babaápolási kencék, hordozók sorjáznak még a tárlókban, s az anyaszerepre való felkészítés jegyében egy terhes játékbabát is láthatunk, amelynek domborodó pocakja apró csecsemőt rejt...

A kiállítás, amely a múzeum átmeneti rítusokat (esküvő, születés, halál) bemutató sorozatába illeszkedik, február 28-ig tart nyitva.

Halott csecsemő fekszik anyja mellett – fotó az 1940-es évekből