Kultúra

2017.05.03. 16:30

Újra színpadon - Egervári Klára Agatha Christie-nek kölcsönözte a hangját

Évek óta nem láthatjuk a színpadon, de a legutóbbi bemutatón hallhattuk. Egervári Klára Agatha Christie hangját alakította az És már senki sem című krimiben.

Arany Horváth Zsuzsa

A Hevesi Sándor Színház örökös tagja, az ünnepelt Érdemes művész díjas színművésznő 1982 óta szerzett örömet az egerszegi színházszerető közönségnek. Ekkor érkezett Ruszt József rendező hívására sokadmagával Szegedről, hogy teátrumot alapítson itt. (Előtte Pécs, Győr, Békéscsaba, Miskolc közönsége élvezhette a játékát.)

- Itt maradtam, nagyon megszerettem az itteni életet - mondja a 80. életévén túl járó művésznő, amikor otthonában felkerestük. A látogatásnak, mint azt a kép is mutatja, nem túl vidám az oka: Egervári Klári, becenevén mindenki Egérkéje ugyanis házi balesetet szenvedett, s két helyen is eltört a lába.

Egervári Klára színművésznő otthonában lábadozik, a derűje töretlen
Fotó: Pezetta Umberto

- Egy rossz lépés és kész volt a baj. Mielőtt bementem a kórházba, még, ahogy tudtam, kúszva lekapcsoltam a gáztűzhelyt - meséli, hozzátéve, a válla is eltört korábban, nem egykönnyen ijed meg, egyébként sem hagyja el legendás humora.

- Nem ám, a kórházban még énekeltem is a betegtársaknak - biztosít róla, a közelében nem lehet szomorkodni. - A traumatológián feküdtem, két helyen műtötték a lábamat, mondhatom mindenkinek, rettenetesen sokat dolgoznak ott az orvosok, ápolók, nővérek, és közben kedvesek, figyelmesek maradnak. Nem, ne gondolja senki, hogy csak velem, minden betegtársamra egyformán nagy gondot fordítottak.

Egervári Klára tehát már otthon lábadozik, kicsit nehezen viseli, hogy keveset mozoghat, nem az ő műfaja a tétlenkedés, számos gyönyörű kézimunka mutatja ezt a környezetében.

Mint látjuk, a színháza sem tudja nélkülözni. Sztarenki Pál rendező ötlete alapján került a (eredeti címén Tíz kicsi néger) bűnügyi játékba: az ő hangján beszél a szerző. Noha elhatározta, nem lép fel már, ezt az ajánlatot elfogadta, így a lakásában készültek el a felvételek.

Ha már krimi, A szegény hekus esete a papagájjal című krimiben is játszott, a nappali falán lévő fotója épp ekkor készült. Vállal-e hasonló feladatot?

- Az az egészségtől is függ...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!